Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1931)

Magánjogi Döntvénytár. 55 Ily körülmények között pedig figyelemmel a felperes által többletként állított 600 öl területnek a megvett ingatlan össz­területéhez arányítva elenyészően csekély nagyságára ís, vala­mint arra is, hogy a felek a szerződésben a K. Adolf mérnök által készített felosztási térképet tekintették irányadónak és hogy a szerződésnek az a pontja, mely szerint az eladó nem szavatol az ingatlan területéért, arra mutat, mikép a felek nem helyeztek súlyt a terület pontos mértékére, helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy természetben megtekintett és elhatárolt ingatlannak átalányárban történt vételéről lévén szó, a jelen esetben a netáni területtöbblet ellenértékéhez az eladó­nak jogos igénye nincs. = Miként a telekkönyvi megjelölés mellett történő átruházás esetén a telekkönyv «nem felel» a térmértékért (TR. 51. § ; Mjog Tára I. 31. ; Mjogi Dtár XIII. 69. és 96.), úgy a szerződés szerinti térmérték helytelensége nem érinti az átalányban meghatározott vételárat. 41. /. A férj sem saját, sem pedig a család szük­ségleteire a hozományt el nem használhatja, kivéve, ha fontos családi érdekek vagy a családnak nagyobb veszély­től való megmentése igényli feltétlenül a hozomány fel­használását. — //. Érvényes a feleknek az a megálla­podása, hogy különélés bekövetkezte és felmondás előre­bocsátása után a házasság fennállása alatt is megnyílik a feleség részére a hozomány visszaköveteléséhez való jog. —III. A hozományt az átvétel idejében volt értékkel kell visszaszolgáltatni. — IV. A hozomány visszafize­tésére irányuló követelés átértékelhető. (Kúria 1928. febr. 29. P. III. 4336/1927. sz.) Indokok : A keresethez a peresfelek által nem kifogásolt másolatban csatolt és Budapesten 1921. május 21-én kelt szerződésnek tartalma szerint az alperes a felperestől 300,000 koronát vett át készpénzben hozományként és a szerződés negyedik pontja feljogosítja a felperest, hogy ha bármily okból a peresfelek különélése következnék be, 30 napi felmondás után a hozomány­nak készpénzben való visszafizetését követelhesse. Nem vitás a peresfelek között, hogy a különélés bekövetkezett és a felperes a hozományt 30 napra felmondotta. Az alperes a követelés ellen beszámítási kifogással élt. A fellebbezési bíróság ezt a beszámítási kifogást elvetette. Az alperesnek e miatt emelt panasza alaptalan. A férjnek áll kötelességében ugyanis a feleség szükségleteiről gondos­kodni. Az iratok szerint az alperes ékszerész és az említett szerződés 2-ik pontja szerint 400,000 korona értékű különvagyont vitt a házasságba. Ebből

Next

/
Thumbnails
Contents