Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1931)

48 Magánjogi Döntvénytár. Igaz, hogy az elsőbíróság, ítéleti indokolása szerint, a nevezett és két kiskorú gyermeke javára állapított meg kártérítést ; s való az is, hogy a felperes az elsőbíróság ítéletét fellebbezéssel nem támadta meg, de az alperesek fellebbezésükben ebben a vonatkozásban támadásként alaki és anyagi jogszabálysértés gyanánt elsősorban felhozták, hogy a felperes a saját nevében indította a pert, holott két kiskorú gyermekéről is szó van a perben és a marasztalási összegben, tehát a pernek a gyermekek nevében is kellett volna indulnia, amihez hozzávéve, hogy az alperesek a kereset elutasítását kérték, az alperesek fellebbezési támadása folytán, amely a fentiek szerint nem csupán a kártérítés összegére, illetőleg annak miként való megosztására és a fizetés tartamára vonatkozott, a fellebbezési bíróság a felperesség kérdésének eldöntésénél a fellebbezési kérelem és ellenkérelem határain túl nem terjeszkedett. Az alperesek vonatkozó támadása tehát alaptalan. A kiskorú gyermekek kártérítési igénye a fentiek értelmében a jelen perben döntés tárgyát nem tevén, a felperes, mint hátramaradt házastárs kártérítési követelése volt önállóan elbírálandó. Az alperesek kártérítési felelőssége a Btk. 292. §-án alapszik. (. . . Mint a fejben I. és II. a. . . .) Figyelembevéve, hogy a felperes — férje után — a m. kir. államvasutaktól nyugellátást kap, az alperesek csak annyiban tartoznak neki kártérítéssel, amennyiben ennek összege az elvesztett tartás értékét — az említett 40°/0-ot — nem éri el. Mivel a felperes igénye önállóan bírálandó el, a gyermekek igénye teljesen elkülönítendő, a nyugellátás összegéből, 70 P 62 fillérből tehát le kell vonnia két gyermek utáni segélyt, 16 P 32 fillért s így a felperes saját személyére 54 P 30 f nyugellátás esik. Kérdés, hogy ez az összeg kisebb-e a férje jövedelmének számításba vehető 40%-ánál. A kiszámításnál nem lehet a jövedelmet csak a végösszeg szerint figyelembe venni, hanem a gyermekek elkülönítendő igényére is tekintette], tételenkint kell megvizsgálni és megállapítani nem azt, hogy az illető mennyit fordíthatott családjára, hanem azt, hogy mennyit fordíthatott külön a felesége és külön a gyermekei tartására. A fellebbezési bíróság számítása szerint stb. = Ad I. Állandó gyakorlat. — Ad II. PHT. 554. sz. E. H. (Mjogi Dtár XI. 169. és 170.) szerint a tartásrajogosult igénye nem a jövedelem bizonyos hányadában állapítandó meg, hanem konkrét mérlegeléssel kell meghatározni, hogy az elhalt mennyit fordithatott jövedelméből a jogosult tartására.