Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXII. kötet (Budapest, 1930)

20 Magánjogi Döntvénytár. hogy a végrendelet az elsőrendű alperes által az örökhagyóra gyakorolt befolyás eredménye. Minthogy azonban a felperesek a L. Gyula végrendeletét csak abban az esetben támadhatják meg, ha az a vagyon, amelyben örökölni kívánnak, ági vagyon, vagyis a nevezett örökhagyóra velük közös törzselődtó'l ingyenesen hárult, mert ha a vagyon nem ilyen, abban az elsőrendű alperes, aki a leszármazók és végrendelet nélkül elhalt előörökösök anyja, őket az öröklés sorrendjében a végrendelet nélkül is megelőzi s ezeknélfogva a végrendelet érvénytelenítésére vonatkozó tényállítások vizsgálatába bocsátkozni mindaddig nem lehet, amíg a vagyon ági eredete megállapítva nincs, a fellebbezési bíróság pedig a tényállást ebben a kérdésben a fentebb előadottak szerint nem állapította meg: a kir. Kúria a fellebbezési bíróság ítéletét mint az ügy végelintézésére alkalmatlant a Pp. 643. §-a értelmében feloldotta s a fellebbezési bíróságot további eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. 12. Készpénzkölcsön átértékelésének (1928: XII. t.-cikk ő. §. 2. p.) nem akadálya az, hogy azt a házat, amelynek építésére az adós a kölcsönösszeget fordította, az adós maga lakja s így bérbeadás útján nem hasznosítja. (Kúria 1928. szept. 4. P. V. 6844/1927. sz.) Indokok : Az 1928. évi XII. t.-c. 38. §-a értelmében ebben az ügyben is alkalmazandó 5. §-ának 2. pontja szerint a nem értékpapírban kifejezett készpénzkölcsöntartozás, mint amilyen az itt szóban forgó kölcsöntartozás is, átértékelésének helye van akkor, ha sem a hitelező, sem az adós nem foglalkozott iparszerűen készpénzkölcsön nyújtásával vagy gyümölcsöztetés céljára készpénz elfogadásával — mint amilyenek a jelen peres felek — és az adós kölcsönösszegét oly módon használta fel, hogy magát a pénz értékcsökkenése ellen egészen vagy részben megvédte és az a dolog, amelybe a kölcsön összegét befektette, természetben még tulajdonában van. vagy az azért kapott ellenérték vagyonában megvan. A fellebbezési bíróság tényként megállapította, hogy a perben említett kölcsönökből az alperesek részéről történt telekvásárlás és építkezés idejéhez legközelebb eső 1916., 1918. és 1920. évi összesen 16,000 K-t kitevő kölcsönösszeg olyannak tekintendő, amely hasznos építkezésre ment el, míg a tőle ezután felvett összegek az alpereseknek szőlőművelésre kellett és azok arra is fordíttattak.