Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

50 Magánjogi Döntvénytár. A záradék viszont azt tartalmazza, hogy a tanuk az egész végrendelkezési idő alatt együttesen jelen voltak és hogy az örökhagyó az általuk értett magyar nyelven kijelentette, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza s azt előttük írta alá, illetve keze reszketése miatt csupán kézjegyével látta előttük el. Minthogy a tanuknak ez az igazolása kiterjed a végrendelet szövegére is és azzal együttes elbírálás alá esik, a fellebbezési bíróság mindebből jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a végrendeletnek az örökhagyó előtt való érthető felolvasása, helybenhagyása s kézjegyével való ellátása a tanuk együttes jelenlétében történt és hogy mindez a tanuk által magán az okiraton igazolva van. A végrendeletnek a tanuk együttes jelenlétében történt érthető felolvasása magán az okiraton igazolva lévén, ezzel igazolva van az is, hogy a tanuk a végrendelet tartalmát ismerték és mivel ügy a végrendeletből, mint a záradékból kifejezettan kitűnik, hogy az örökhagyó névaláírója dr. Sz. Károly egyik végrendeleti tanú volt, alaptalan az elsőrendű alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a fellebbezési bíróság, annak ellenére, hogy a záradékból nem tűnik ki, hogy a tanuk a végrendelet tartalmát ismerték és a záradék nem igazolja azt, hogy az örökhagyó nevét keze reszketése miatt dr. Sz. Károly, egyik végrendeleti tanú írta alá, a végrendeletet jogszabálysértéssel mondotta ki érvényesnek. Igaz ugyan, hogy sem a végrendelet szövegében, sem a záradékban nem foglaltatik tanúsítás arra, hogy a végrendelet tartalmát az írni és olvasni tudó tanuk egyike (melyike) olvasta fel. Ez a hiány azonban nem lényeges kellékhiány, mert elég az, hogy a végrendeleti tanuk a végrendeletnek előttük és az örökhagyó előtt történt felolvasását igazolják, külön annak az igazolása azonban, hogy a végrendeletet a tanuk egyike vagy melyike (név szerint megjelölve) olvasta fel, nem lényeges; hogy pedig a felolvasást nem a tanuk valamelyike, hanem más egyén eszközölte, ezt az elsőrendű alperes nem is állította. Az ez irányban felhozott panasznak sincsen tehát elfogadható alapja. Végül alaptalan a tanuknak ellentétes vallomására alapított panasza is, mert a végrendelkezésnek egész folyama (ügymenete) alatt csak azoknak a lényeges cselekményeknek összességét kell érteni, amelyeket a törvény általában mint a végrendelkezéshez szükségeseket megkíván. Már pedig a végrendelet tételénél a tanuk közreműködésének célja teljesen el van érve azzal, hogy a végrendeleti tanuk