Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)
Magánjogi Döntvénytár. 38 csönös és egymástól függő intézkedéseket, amelyekből az látszanék, hogy valamelyikük intézkedése nem történt volna meg a másik félnek valamely intézkedése nélkül, és amelyekre tekintettel a végrendelet öröklési szerződésnek, tehát az egyik fél elhalálozása után vissza nem vonhatónak volna tekintendő. Alkalmazni kell ezek szerint az 1902. január hó 10-én kelt A) alatti közös végrendeletre is a kir. Kúriának a Polgári jogi határozatok tárába 289. sz. a. felvett 8277/p. 1906. sz. ítéletében kifejezett azt a jogszabályt, hogy az abban mindkét házastárs által megnevezett örökösök javára tett kölcsönös és egymással összefüggő (korrespektiv) rendelkezés az egyik házastárs halála után a túlélő házastárs által vissza nem vonható. Másrészt azonban kétségtelen, hogy valamint a közös végrendelet nem gátolja a neki nyújtott előnyt elíogadó házastársat abban, hogy a mindkettőjük által örökösnek nevezett gyermeket törvényes ok fennforgása esetében kitagadhassa, éppen úgy joga van ehhez viszonos végrendeletnél is a túlélő házastársnak. Mert az ő megkötöttsége ebben az esetben sem terjedhet odáig, hogy tűrni tartozzék és ne torolhassa meg a részesítés teljes megvonásával azt, ha gyermeke, akit elhalt házastársával kölcsönösen és viszonosan kedvezményezett, vele szemben a másik házastárs halála után kitagadásra okul szolgáló súlyos méltatlanságot követ el. Özv. K. Antalné szül. T. Rozál K. Antal elsőrendű alperessel szemben élt is a kitasradás jogával, amennyiben az általa — férje halála után, — az 1919. szept. 11. napján alkotott s alakilag nem kifogásolt B) alatti írásbeli magánvégrendeletében, felbontva és a maga részéről semmisnek nyilvánítva a férjével K. Antallal közösen alkotott kölcsönös végrendeletet, úgy ingó- mint ingatlan vagyonát egyenlő arányban Mária nevű gyermekétől származott unokájának Sz. Andrásnak, és leányának özv. F. Sándorné szül. K. Annának hagyta s megjegyezvén, hogy Juliánná nevű leánya örökségére már rég kielégíttetett, K. Antal nevű fiát, az utána való örökösödésből kitagadta, mert — a végrendelet szavai szerint, —• (tm.ndennap, könyörgésem és munkásságom dacára becsületemben sértegetett, szeretetlen irányomban, folyton ily kifejezésekkel él velem szemben: vén büdös, vén disznó, takarodj, pusztulj a tanyából! összegázollak, mint a dió hajat! — megvert egy ízben és agyonveréssel fenyegetett)); — arra az esetre pedig, ha a kitagadás nem állana meg, K. Antalt kötelesrészre szorította s ebbe beszámítani rendelte azt a 3x/2 hold földet amelyet neki ajándékba adott Hódmezővásárhelyen. K. Antal elsőreudű alperes tagadásba vette a kitagadására okul felhozottak valóságát; s ennek bizonyítása végett a felperesek kérelmére tanukat hallgattak ki a fellebbezési eljárásban. És a tanuknak az ítéletben ismertetett vallomása alapján a fellebbezési bíróság lényként állapította meg, hogy az elsőrendű alperest az anyját az 1920. évtől kezdve többször testileg bántalmazta és pedig egészen az utolsó végrendelet elkészítésének idejéig (tehát az 1924. január 9. napjáig) terjedőleg és hogy az örökhagyó az elsőrendű alperes bántalmazásait mondotta betegsége okának. Ámde ez a tényállás az adott esetben a kitagadásra okul nem fogadható el, minden egyébtől eltekintve már csak ezért sem, mert az 1920. évtől kezdődően, 3*
