Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

132 Magánjogi Döntvénytár. helyesbítették s annak alapján a beszerzett telekkönyyi iratok és az A) alatti hit. tkvi kivonat tartalma szerint a nyilatkozatban foglalt térrajz figyelembe vételével a telekkönyvi hatóság 408/4924. tkvi számú végzése folytán a 224/b. hr. számú ingatlan megosztatván, a T. G. Imre által megvett 224/B/2-vel jelölt 362 négyszögöl kiterjedésű rét lejegyeztetett, míg a visszamaradt 2'24/b/l. hrszámmal jelölt 52(3 négyszögöl kiterjedésű ingatlan G. István és neje (a felperes) mint eddigi tulajdonosok javára visszajegyeztetett, a telekkönyvbe azonban tévesen csabai rétnek jeleztetett, mert valójában a házból, udvarból és kertből álló belsőség. Ezt az utóbbi részt, amely ennek a pernek tárgya, az alperes a szerződés megkötése után még az 1921. év őszén birtokba is vette, azóta kiszolgáltatja az özv. G. Józsefné részére biztosított kikötményeket és fizeti az ingatlan közterheit. Alaposnak találta a kir. Kúria az alperesnek azt a felülvizsgálati panaszát, hogy a fellebbezési bíróság anyagi jogszabálysértéssel mondotta ki az általa kötött adásvevési szerződést érvénytelennek. A 4420 1918. M. E. számú kormányrendeletnek ugyanis az a célja, hogy az ingatlanok kellő megfontolás nélkül el ne idegenítessenek s e cél elérése érdekében rendeli annak i. §-a azt, hogy az ingatlant elidegenítő jogügylet érvényességéhez a jogügyletnek írásba foglalása szükséges. A kereseti ingatlannak a felperes és férje G. István mint tkvi tulajdonosok részéről való elidegenítése azonban már a T. G. Imrével kötőit s az 1921. április 21-ik napján kiállított okiratba foglalt első adásvevési szerződéssel megtörtént. Habár ugyanis a szerződés megkötésénél a felperes megbízottjaként is eljáró G. Istvánnak az 1886: VII. t.-c. 23. §-ában megkívánt közjegyzői meghatalmazása nem is volt, ez a hiány pótoltatott annak folytán, hogy a nevében kötött szerződést a felperes utólagosan aláírta s így a felperesre nézve is megtörtént a jogügylet írásba foglalása. Az ezt követően létrejött újabb megállapodásnak pedig célja nem az volt, hogy a korábbi tulajdoni állapot állíttassák vissza, hanem csak az, hogy az eredeti szerződés feltételeinek egyébként változatlan fenntartása mellett a vevő személyében létesítsenek közös elhatározással változtatást annyiban, hogy a hátralékos vételár megfizetésére képtelen T. G. Imre vevő az eladott ingatlannak csak egy kisebb részét (a rétet tartja meg), míg az ingatlan többi részét a helyébe lépő alperes veszi át. Nem volt tehát szükség az első adásvevési szerződés hatálytalanítására és az újabb szerződési okiratok kiállítására is csak azért volt szükség, hogy az új megállapodásoknak megfelelően a tulajdonjog a felperes és férje nevéről közvetlenül az új tulajdonosok javára bekebelezhető legyen, mert az eredeti szerződés alapján az abban egyedüli vevőként szereplő T. G. Imre tulajdonjoga a telekkönyvben még bejegyezve nem volt.