Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

112 Magánjogi Döntvénytár. Azonban még az sem hagyható figyelmen kívül, hogy bár a 2. alattiban foglalt megállapodás lényegében és főrészében egy szolgálati szerződés mégis a biztosítási ügyletnek a Ker. Törv. 498. §-ában említett főbb elemeit is magában foglalja, amennyiben a munkaadó a munkavállaló élettartamától függően meghatározott összeg fizetésére is kötelezte magát és ezt nem is díjtalanul, hanem ellenérték fejében telte, csakhogy itt az ellenértéket nem egy eleve megszabott díj, hanem a munkavállaló által teljesítendő szolgálat képviselte. Ezen hasonlóságból pedig a Ker. Törv. 504. §-ának i. pontjára tekintettel szintén az következik, hogy a fizetési kötelezettség az öngyilkosság esetére kifejezett ellenkező kikötés hiányában ki nem terjeszthető és téves az a magyarázat, amely ennek az alapvető szabálynak kivételes jelleget kíván tulajdonítani oly értelemben, hogy — a családjogi és örökjogi vonatkozásoktól itt teljesen eltekintve — a halál esetére szóló fizetési kötelem általában mindennemű halál, tehát öngyilkosság bekövetkezte mellett is fennmarad, hacsak a Ker. Törv. 504. §-ához hasonló szabály eltérő, kivételes intézkedést fel nem állít. Nem döntheti meg a kifejtetteket az állami alkalmazottak özvegyeinek ellátása tekintetében az 1885 : XI. t.-c. alapján kifejlődött gyakorlatra vagy az 1912 : LXV. t.-c. 51. §. utolsó bekezdésének és az 1907: XIX. t.-c. 75. §-a első bekezdésének kifejezett rendelkezésére való hivatkozás sem, mert egyrészt e törvények alkalmazási köre kizárólag az állam és alkalmazottai között felmerülő közszolgálati, illetőleg az Országos Munkásbiztosító Pénztár és biztosított tagjai között felmerülő biztosítási jogviszonyokra szorítkozik és a tisztán magánjogi szerződéses viszonyban álló magánfekk ügyleteire nem vonatkozik ; másfelől, mert e törvényes intézkedéseknél főként az államnak közjogi jellegű, illetőleg az Országos Munkásbiztosítási Pénztárnak társadalmi jellegű az a feladata lépett előtérbe és nyert kidomborítást, hogy a támogatásra szorulók közpénzekből lehetőleg minden esetben megfelelő ellátáshoz jussanak, holott ezen elveknek a magánjogi térre való átvitele azt eredményezné, hogy az öngyilkosság hátrányos gazdasági következményei a teljesen vétlen és a szerződéshez hű magánfélre háríttatnának, ami e méltányossággal sem volna összeegyeztethető. Mindezek pedig azt mutatják, hogy alperesnek a marasztalását érintő felülvizsgálati panasza alapos és a fellebbezési bíróság az itt felhozott jogszabályok ellenére kötelezte őt a végkielégítés fizetésére, ami mellett felperesnek az összegszerűségre és alperesnek az esetleges beszámításra vonatkozó panaszai természetszerűleg tárgytalanokká váltak. = Ad I. V. ö. Nptk. 162. §. és Ptk. tvjav. 765. §.