Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. Mi <Ker. Törvény 266. §-a) és a szerződéseknek általában azt az értelmet kell tulajdonítani, amilyent azoknak az élet felfogása a fennforgó körülmények józan méltatása mellett ad. Ebből a szempontból tekintve pedig a kérdéses kikötést, az elhalálozás kifejezés csak úgy fogható fel, hogy az alatt a szerződő felek az alkalmazott halálának az ő saját elhatározásától és akaratától függetlenül, általa el nem hárílhalólag való bekövetkeztét tartották szem előtt és az öngyilkosság esetére nem gondoltak, amit az is igazol, hogy e kikötés közvetlenül a szerződés azon rendelkezéseihez kapcsolódik, amelyek a felperes férje esetleges betegségének és ezzel összefüggő esetleges munkaképtelenségének következményeit szabályozzák. A szerződés e helyes értelmezése mellett pedig a felperesi végkielégítés fizetésének esete be nem állott. De még ha maga az elhalálozás kifejezés szótanilag nem is zárná ki az öngyilkosság esetét, akkor is kétségtelen, hogy alperes kötelezettségvállalása feltételes volt és alperes csak a feltétel — az alkalmazol! halála — bekövetkezte esetén tartozott e szolgáltatással; amiből folyik az is, hogy a feltételes kötelmekre vonatkozó jogszabályok ugyancsak alkalmazandók. Ezek szerint pedig ha a feltétel bekövetkeztét az a fél — akinek az javára szolgál — a szerződési hűség és bizalommal ellentétes cselekménnyel idézi elő, a feltétel be nem következettnek veendő. E szabály alkalmazhatóságát viszont nem gátolja az a körülmény, hogy a jelen esetben nem felperesnek, hanem néhai férjének cselekményéről van szó; mert a kérdéses kikötés a 2. alattival létesített szolgáfali szerződésnek és alkalmaztatási viszonynak függvénye és a felperes férje magatartásának jogszerű következményei természetszerűleg ő reá is kihatnak. Az alkalmaztatásnak hosszabb időre történt elvállalásával szemben pedig a másik fél teljes vétlensége mellett a szolgálati viszonynak minden erőszakos és szabad akaratelhatározásból eredő önkényes cselekmény — így öngyilkosság — útján való megszakítása is a szerződéses hűséggel és bizalommal mindenesetre éles ellentétben áll. Ennek az álláspontnak helyességél támogatja egyébként az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 11. §-a is, amely szerint a szolgálati viszonyt a munkaadó hibája nélkül megszüntető alkalmazott a végkielégítéshez való jogát elveszti, holott nem lehet kétséges, hogy az alkalmazott öngyilkossága esetén is az alkalmazott az, aki a szolgálati szerződést megszüntette és annak fenntartását lehetetlenné tette és ennek a jogelvnek akkor is érvényesülni kell, ha a végkielégítés szerződésileg történetesen nem magának a munkavállalónak, hanem valamely hozzátartozója javára köttetett ki és ha annak mérve a rendeletben megszabottnál magasabb összegben állapíttatott is meg.