Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

74 Magánjogi Döntvénytár. voltak, az 1917. évtől kezdődőleg haszonbérbe adta és ezen az okon nekik a szolgálatot az 1900 : XXIV. t.-c. U. §-a alapján felmondva, velük úgy egyezett meg, hogy a haszonbérlőhöz próbaszolgálatra való átlépésük biztosítása mellett, részükre külön-külön bizonyos meghatározott összegű nyugdíjat fizet. A kereset ennek a nyugdíjnak teljes aranykoronára valorizálását követeli, a keresetindítást négy és fél évvel megelőző időre visszamenőleg is és pedig az utóbbit kártérítésképen. Ami mindenekelőtt a követelésüknek ezt az utóbbi tételét illeti: mivel alperes ezekre az évekre felpereseknek a kötelezett nyugdíjat mindenkor pontosan megfizette, helyesen utalt a fellebbezési bíróság arra, hogy ennek a kifizetett nyugdíjnak valorizáló utólagos kiegészítése iránt alperesnek akár kártérítés című kötelezettségére is a jogi alap, t. i. a jogellenességre és a vétkességre való ténybeli elemek teljes hiánya mellett, szóba sem jöhet. De — és pedig e részben már a fellebbezési bíróság anyagi jogfelfogásával ellentétben — nem látja a kir. Kúria anyagi jogilag megállapítottnak felperesek kereseti igényét a szerződésileg meghatározott összegű nyugdíjuk valorizáló vagy bármily más nevezetű megemelésére a kereset beadása utáni időről sem. A fentebb előre bocsátott tényállás szerint ugyanis alperes a birtok átadásával kapcsolatosan egyik szintén elvállalt visszteher lerovásául a felpereseket nyomban újabb szolgálati alkalmazásához, nevezetesen olyan kenyérkereső álláshoz juttatta, amely a próbaidő lejártával a javukra nyugdíjigényt is megállapító végleges minőségűvé alakult át. Hogy az egyikük, K. István, azután ettől a szolgálatától megvált és önálló keresetű élelállásra tért át, alperesnek a joghelyzetét nem nehezítheti meg. Ezt a joghelyzetet pedig, mint a kereset célozza, tisztán egyedül magára a nyugdíj kérdésére szorílkozottan elbírálni, ellenkeznék az anyagi jognak a felek jogviszonyának teljes egészében osztatlanul mérlegelés alá venni kötelező szabályával. A kiindulási alap ennél a mérlegelésnél ugyan semmi esetre sem lehet az, amit az alperes vitat, mintha t. i. ezt a nyugdíjat a felperesek részére kötelezettségi előzményi alap nélkül vállalt ajándékszerű szolgáltatásnak kellene minősíleni. A fentidézett törvényszakasz ugyanis az alperesi a szolgálali viszonynak felmondás melletti megszüntetésére feljogosította ugyan, de ezt alperes csak a felperesek ama jogának a sérelme nélkül tehette, hogy nekik a nyugdíjvárományuk meghiúsulásáért kártérítést nyújtson; így tehát mindaz, aminek nyújtására alperes a felperesekkel kötött megegyezésében kötelezettséget vállal!, ennek a kártérítési felelősségének a kötelező hatékonyságú alapjából fakadt. Ámde felperesek ezt a kártérítést abban a mértékben, amelyet a mostani életviszonyok közölt a józan határvetés korlátain belül kívánhattak, csakugyan meg is kapták. Mert az alperes őket