Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár. séget 400,000 K-ra felemeli, a felperes részére 1922. évi január hó 1 napjától kezdődőleg megítélt járadékot pedig havi 4-6 aranykoronának megfelelő mindenkori papirkoronában állapítja meg. Indokok : — — A fellebbezési bíróság a balesetkori keresmény alapján megállapította, hogy felperes a 30%-os munkaképesség csökkenés folytán havonta 600 K-val károsodik. A m. kir. pénzügyminiszternek a papir- és aranykoronának egymáshoz való viszonyát megállapító körrendelete szerint ez a 600 K 1922. évi január hó 1-én 4'6 aranykoronának (á 130 K) felelt meg. A koronának ezt követőleg beállott nagyarányú elértéktelenedésére tekintettel pedig nyilvánvaló, hogy felperes az őt a fellebbezési bíróság szerint megillető mérvben csak akkor kártalaníttatik, ha a havi 600 K járadékrészletek esedékessége, illetve a fizetés időpontjában az akkori pénzértékben oly összeget kap, amely belső értékben megfelel a koronának 1922. január 1-én belértéke szerint számított járadéknak, havi 4*6 aranykoronának; ellenkező esetben felperes kártalanításul nem havi 600 K-t, hanem annyival kevesebbet kapna, amennyivel a korona értéke 1922. évi január hó 1-je óta csökkent. Mindezekre tekintettel a kir. Kúria felperes havi járadékát a rendelkező rész szerint állapította meg. A kir. Kúriának ez a döntése nincs ellentétben a 86. számú teljes-ülési határozattal, mert e határozat csak a már bíróilag megítélt járadéknak a pénz értékcsökkenése okából való felemelését tiltja; s lényegében nem ellenkezik.az eddig is követett azzal az állásponttal sem, hogy a járadék megítélésénél a balesetet megelőzött évi keresmény a mérvadó, mert az ekként fizetendő járadék belérték szerint azonos marad a balesetkori keresmény alapján kiszámított kártalanítási járadékkal. = A 80. sz. TbH.-ot 1. Mjogi Dtár XVI. 74. sz. — Kártérítés valorizálására I. az előző 21. sz. esetet. — Járadékok felértékelésére nézve 1. fent 2. és 3. sz., XV. 111., XVI. 75., 76., 93. 23. Ezidőszerint nincs oly törvényes rendelkezés vagy kialakult bírói gyakorlat, amelynélfogva a hitelező kölcsöntartozásoknak, illetve a kölcsönkötvényekben kikötött stornó-díjaknák valorizált összegekben való megfizetését egyedül a pénz időközi leromlása folytán és az esetben is követelhetné, ha az adós részéről semminemű késedelem fenn nem forog. (Kúria 1925. febr. 13. P. V. 4333 1924. sz.)