Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár. az elajándékozott vagyonnak az ajándékozáskor, az esetleges hagyatéknak pedig az öröklés megnyíltakor volt értéke az irányadó. Megfelel ez annak, hogy a megajándékozott az ajándékozott vagyonra a tulajdonjogot már az ajándékozással megszerezte — a tulajdonjogszerzéstől a kötelesrész követelhetéséig beállolt természetes értéknövekedés, — valamint az esetleges beruházásokból vagy a felektől független okokból folyó értékemelkedés is őt illeti, viszont az esetleges értékcsökkenés is az ő terhe. Ez azonban nem zárja ki, hogy amennyiben az ajándékozás és a kötelesrész megállapítása közzé eső időben a gazdasági viszonyok változtak, különösen a pénz ériéke csökkent s az elajándékozott vagyonnak az értéke ebből az okból emelkedett, a kötelesrészre jogosultnak kötelesrésze megfelelően felemeltessék. Sőt ez felel meg az igazságnak és méltányosságnak s a kölcsönös kiegyenlítés elvének, ami öröklési jogunk egyik alapelve. A felemelés mértékénél kétségtelenül legmegfelelőbb kiindulási pontul az elajándékozott vagyonnak s a hagyatéknak is jelenlegi értéke szolgálhatna akként, hogy abból a gazdasági viszonyok változásától független értékemelkedés leszámíltatnék s a kötelesrész az ekként előállott különbözet alapján az ellenérdekű felek mindenike méltányos érdekeinek figyelembevételével állapíttatnék meg. Az adott esetben azonban a megoldásnak ez a módja nem áll rendelkezésre, mert a mai érték megállapítására a perben nincs adat s annak becsű útján való megállapítása a felekre aránytalan költséget róna s a per elhúzódására vezetne. Ezért a Kúria a szintén megbízhatónak mutatkozó azt a másik megoldási módot fogadta el, hogy az elajándékozott vagyonnak és a hagyatéknak az ajándékozáskor, illetve az örökhagyó halálakor volt ériékét a pénz időközi értékcsökkenése arányának megfelelően átszámította, s a kötelesrész megállapításánál ezt az átszámítolt összeget vette alapul. Az alpereseknek ajándékozott vagyon értéke az ajándékozás idején a fellebbezési bíróság meg nem támadott ténymegállapítása szerint .'Í277 K 40 f volt, ami akkor (az 1900. évben) ugyanannyi aranykoronának felelt meg. A hagyaték értéke viszont az örökhagyó halálakor 7'528 K 60 f volt, ami az akkori (az 1917. évi május havában volt) értékviszonyok szerint megközelítőleg 3664*30 aranykorona ért. A hagyatékot terhelő 1SG K tartozás pedig 78 aranykorona értéket képviselt. Ekként a kötelesrész kiszabásának alapja 5277*44 + 3664*30 — 78 = 886370 aranykorona. Ebből a felperest törvényes örökösödés esetén Va rész, 2954*56 aranykorona illette volna, kötelesrésze pedig ennek fele, 1477-28 aranykorona. Örökölte azonban a felperes a hagyatéknak V3 részét, vagyis 1221*40 aranykorona értéket. Kötelesrésze tehát 1477*28—1221*40 = 285*88 aranykorona erejéig sértve van.