Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár. 23 gítést, mint aminővel annak ellenértéke pénzünknek egy korábbi időpontban volt értéke szerint megállapíttatott: magában nem szolgál elégséges indokul arra, hogy a kötelesrész az Id. Törv. Szab. 7. és 8. §-ai nyomán kifejlődött, állandóan és következetesen alkalmazott fentebbi törvénykezési gyakorlattól eltérően természetben és nem pénzértékben nyerjen jelenleg kielégítést. Erre okul az említett körülmény egymagában azért nem szolgálhat, mert az a károsodás, amely a jelenleg fennálló életviszonyok között a szükségörököst érhetné azáltal, hogy a kötelesrészének megfelelő vagyonilletmény valóságos ellenértékét egy korábbi időpontban eszközölt becslés adatain alapuló számítás eredményekéntjelentkező összegnek megfelelő mennyiségű papirkoronában — pénzünk értékének leromlása folytán — nem kaphatná meg, elhárítható olyan módon is, hogy a kötelesrész tőkeösszegét a korábbi időpontról átszámítjuk az ítélethozatal idejében fennálló papírkorona értékre s egyúttal a későbbi szolgáltatásnál előfordulható zavarok megelőzése végett meghatározzuk azt az összeget is, amely aranykoronában az ítélethozatal idejében megfelelt a megítélt papírkorona összegének. Viszont az a nehézség, amely az értékeltolódások következményeként rendszerint jelentkezik a kötelesrész kiszámításánál olyan esetben, amidőn a vagyontárgyak értékét különböző időpontokra vonatkozó s épen azért azonos fajú és minőségű tárgyaknál is egymástól lényegesen eltérő értékösszegeket eredményező becslés adatai szerint kell felvenni a kötelesrész kiszámításánál, a legtöbb esetben, mint például ezúttal is áthidalható azáltal, ha a korábbi időpontra vonatkozó becslés eredményét átszámítjuk arra az időpontra, amikor az örökhagyó meghalt, amikor tehát az örökösödés megnyílott; mert ezzel az átszámítással a becsű eredményének csak az összege kerül változás alá, de nem egyúttal a megbecsült vagyontárgy értéke is. Figyelembeveendő másrészt az a körülmény, hogy a kötelesrésznek természetben való megítélése a legtöbb esetben beleütköznék az örökhagyó rendelkezésébe s azt eredményezné, hogy egyes vagyontárgyak egészben vagy részben elvonatnának attól, akinek azokat az örökhagyó juttatni akarta, ami pedig nem engedhető meg, de kivihetetlen is volna olyankor, ha a kedvezményezett arra már tulajdonjogot nyert, sőt azt esetleg el is idegenítette. Figyelembeveendő továbbá az is, hogy a kötelesrésznek természetben való következetes megítélése szükségszerűleg szaporítaná a tulajdonközösséget s előidézné az ezzel rendszerint vele járó gazdasági hátrányokat, pereskedéseket és egyéb kellemetlenségeket s olyan arányokat vinne be a telekkönyvi betétekbe — mint például a jelen esetben is, amelynél a fellebbezési bíróság