Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár. Amennyiben tehát felperesnek alperestől járó nyugdíja a lehetőség korlátai között megfelelően fel nem emeltetnék, úgy ő állandó ellátás fejében úgyszólván mit sem kapna alperestől. Ez azonban nemcsak a méltányosság követelményeivel, hanem alperesnek azzal az akaratával is ellenkeznék, hogy felperes a részére állandó ellátásul megállapított nyugdíjat valósággal megkapja. Erre való tekintettel a kir. Kúria felperesnek alperestől járó nyugdíját felemelendőnek találta és nem vette tekintetbe alperesnek a fellebbezési bíróság ítéletét lámadó panaszait; mert alperes nyugdíjat állapított meg, a nyugdíjjogosultságra vonatkozó igénynyel gazdasági főtisztjeként alkalmazott felperes részére s így a keresettel szemben nem védekezhetik sikerrel azzal, hogy felperes mit sem fizetett nyugdíjjárulék címén; és mert annak a vitás kérdésnek az elbírálásánál, hogy felemelhető-e vagy sem felperes nyugdíja? közömbös az a körülmény, hogy felperes az államtól is húz nyugdíjat ott teljesített szolgálatai után. Annak a további kérdésnek az eldöntésénél, hogy felperes nyugdíja mily mérvben emeltessék, az ő vagyoni helyzetére és arra kellett tekintettel lenni, hogy alperes ingatlan birtokai a gazdálkodás sikerét veszélyeztetően meg ne terheltessenek. Arra nézve, hogy felperesnek vagyona volna, a perben adat nem merült fel, másrészt nem vitás, miszerint felperes az államtól a kassai kir. gazdasági intézetnél tanári és gazdasági intézői állásban eltöltött 17 évi szolgálata után húz nyugdíjat. Alperes 80,000 holdra tette ingatlanainak terjedelmét. Ezeknek az ingatlanoknak a nyers jövedelme a termények árának több ezerszeresre történt emelkedése folytán számszerűleg már a kereset beadásának idejében is jóval nagyobb volt ugyan, mint pénzünk értékének leromlása előtt, viszont azonban azóta a gazdálkodással járó kiadások az adók és egyéb közterhek köztudomás szerint igen jelentékeny mérvben emelkedtek és így — tekintettel arra, miszerint alperes számos volt alkalmazottjának köteles nyugdíjat adni — a gazdálkodás sikerét előreláthatóan veszélyeztetné az, ha felperes nyugdíja a pénz elértéktelenedésének arányában, vagyis teljesen valorizált avagy azt megközelítő összegre emeltetnék fel. Mindezeknek beható mérlegelése után a kir. Kúria arra a meggyőződésre jutott, hogy egyrészt felperes reá szorul a kérdéses nyugdíj összegének jelentékenyebb mérvben való emelésére, következésképen méltányos, hogy nyugdíja 1922. június 1-től kezdődően évi 400 aranykoronára emeltessék fel; másrészt alperes ingatlan birtokainak tiszta jövedelméből a gazdálkodás sikerének veszélyeztetése nélkül megfizetheti felperesnek felemelt nyugdíját.