Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1925)

Magánjogi Döntvénytár. 71 Indokok : A fellebbezési bíróság ítéletében megállapított, meg nem táma­dott és így a l'p. 834. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint, amikor peres felek a házassági együttélést megszüntették és tényleg egymástól szétváltak, egymás* között az ingóságokat megosztották, a felperes öt kocsi ingóságot vitte magával, barátságosan kézszorítással váltak el, s a felperes kijelentette, «hogy most már egymáson követelni valónk nincs». Nincs alapja a felperes anyagi jogszabálysértésre alapított felülvizsgálati panaszának, mert a fenti tényállásra alapítottan he­lyes a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogyha bár igaz is az, hogy az 1868 : VII. t.-c. 22. §. a) pontja szerint a jogügylet érvényességéhez közjegyzői okirat kívántatik azoknál a szerződéseknél, amelyek a házasfelek közötti vagyoni viszonyo­kat szabályozzák : mégis ha a házaslelek a közszerzeményi va­gyont a házassági életközösség tényleges megszüntetésekor meg­osztották s ezzel a közszerzeményi vagyonban a közösséget tény­leg megszüntették, — vagyis a közszerzeményi vagyon felosztása a házasfelek között teljesedésbe ment, — a közszerzeményi va­gyon ilyen megosztását a felperes, aki az egyezségileg megtör­tént megoszlást elfogadta, az annak alapján átvett értékeket meg­tartotta s a megosztás után telt azzal a kijelentésével, ((hogy most már egymáson követelni valónk nincs», — magát a közszerze­ményi vagyonból teljesen kielégítettnek jelentette ki, most már abból az okból, mert ezt a megosztást nem foglalták közjegyzői okiratba s így az alakilag érvénytelen, sikerrel meg nem támad­hatja. = V. ö. Mjogi Dlár XIV. 6., X. 23. 52. Utóörökösödésnek nemcsak abban az esetben van helye, ha a végrendeletben kifejezett utóörökös­nevezés foglaltatik, hanem abban az esetben is, amikor az örökhagyó végrendeletében az örökösnek megtiltja az örökségnek élők közt és halál esetére szólóan elidegenítését és megterhelését. Ebben az esetben az örökös törvényes örökösei tekintendők utóörökösökül. rr, . „, „ , ,r^,^„n (Kúria 1924. lebr. 6. P. I. 107/1923. sz.) = V. ö. ptk. tvjav. 1642. §. 2. bek. 53. Örökösödési perekben az összes örökösök­perbenállása csak annyiban szükséges, amennyiben a keresettel valamennyi örökös ellenében céloztatik örökösödési igény érvényesíttetni; így azoknak az

Next

/
Thumbnails
Contents