Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

136 Magánjogi Döntvénytár. időközben elliall jogelőde : K. Ernő, az említett szállodai épületre vonatkozó és 1923. január hó végével lejáró bérletet a Budapesten 1921. június 27. napján kiállított, a keresethez I •/. alatti másolatban csatolt «egyezség* című okirattal, -1930. február 1-ig terjedő további nyolc évre meghosszabbították. Ennek az okiratnak a tartalma, de felek egyező előadása szerint is, a kérdéses szállodai épületnek osztatlan közös tulajdonosai gyanánt szerepeltek akkor .í. Jenőné elsőrendű felperes 9/18-ad., az elhalt K. Ernő 3/is-ad, B. Pál Andorné másodrendű felperes - ís-ad, kiskorú K. Edith harmadrendű felperes 7i«-ad és kiskorú B. (K.) Éva negyedrendű felperes pedig 2/is-ad részben. Nem vitás a felek között, hogy abban az időben, amikor a kérdéses Á •/. alatti okirat keletkezett, a kiskorú negyedrendű felperes felett az atyai hatalom már nem annak édesatyját (K. Ernőt), hanem annak örökbefogadó atyját (dr. B. Jánost) illette. Ennélfogva — az 1877 :XX. t.-c. Ali. §-ának második és harmadik bekezdéseiben foglak rendelkezésekre való tekintettel — a fentemlített örökbefogadó atya lett volna hivatva arra, hogy a kérdéses bérletmeghosszabbítási szerződés megkötésénél negyedrendű felperest képviselje; negyedrendű felperes nevében azonban ennél a szerződésnél, annak időközben elhalt édesatyja járt el. Nem pótolhatja ezt a hiányt dr. B.János örökbefogadó atyának a D 7. a, csatolt közjegyzői okiialba foglalt az a nyilatkozata, mehnélíogva a kérdéses bérlet meghosszabbítási szerződéshez a negyedrendű felperes érdekében a gyámhatóság jóváhbgyásától feltételezetten utólag hozzájárult és ennek az árvaszéknél leendő kinyilatkoztatására feleségét meg is hatalmazta, nem pedig azért, inert említett örökbefogadó atya hozzájárulását az árvaszék jóváhagyásához kötötte, az örökbefogadó atyának a felesége pedig — mint meghatalmazott az árvaszék előtt nem nyilatkozván — az árvaszék jóváhagyása nem következett be. Nem vitás továbbá a felek között az sem, hogy K. Edith harmadrendű felperes még a kérdéses bérletmeghosszabbítási szerződésnek a foganatba vétele (azaz 1923. február 1-eje) előtt, nagykorúságát elérve, kijelentette, hogy a kiskorúságának idejében törvényes képviselője (az utóbb elhalt édesatyja) K. Ernő által az ő nevében tett szerződési nyilatkozathoz hozzá nem járul, azt magára nézve kötelezőnek el nem ismeri. A harmadrendű felperesnek ez a nyilatkozata joghatályos, annálfogva, mert az 1877: XX. t.-c. 108. §. második bekezdésében foglalt rendelkezésnek joghasonlalos alkalmazásával hatálytalannak kell tekinteni a hosszú időre (mint jelen esetben is) történt bérbeadást azon időn túl, amelyben a kiskorú nagykorúságát életkoránál fogva eléri. Ezek szerint tehát a kérdéses bérletmeghosszabbítási szerződés a harmad- és negyedrendű felperesek irányában — a tulajdonjutalékaikal illető részeikre vonatkozóan — a fentebb felhozott indokokból érvénytelen; és így most már azt a kérdést kell eldönteni, hogy a bérletmeghosszabbítási szerződés a többi felperesnek és időközben elhalt K. Ernő társtulajdonosnak osztatlan közös tulajdon járandóságaira nézve megáll-e vagy nem ? Ebben a kérdésben a kir. Kúria is abból a fellebbezési bíróság által is elfoglalt jogi álláspontból indult ki, hogy abban az esetben, ha az osztatlan közösségben levő tulajdonostársak a kö-