Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

98 Magánjogi Döntvénytár. szerint a nőlartásra nézve szabadon egyezkedhetnek, miből okszerűen következik, hogy a közöttük házasságuknak jogerős bírói ítélettel történt felbontása előtt a női tartásdíj tekintetében létrejött egyezségei joghatályától nem fosztja meg az a körülmény, hogy a házasság a nő hibájából ennek vétkessé való nyilvánítása mellett bonlatolt fel. Azt a vitás kérdést kellett léhát elbírálni, hogy alkalmazhatók-e a Pp. 413. §-ának a rendelkezései jelen esetben, amidőn alperesnek tarlásdíj fizetése iránti kötelezettsége nem bírói ítéleten, vagy az ítélettel egyenlő hatályú egyezségen, hanem közjegyzői okiratba foglalt szerződésen alapszik. A kir. Kúria meggyőződése szerint nem szenvedhet kétséget az, hogy szerződő feleknek a tartásdíj mennyiségének meghatározásában az az egyező szándéka és akarata jutott kifejezésre, hogy a tartásdíjnak általuk egyetértően megállapított összege a felperes társadalmi állásához és a felek vagyoni és kereseti viszonyaihoz mért megélhetését a szerződés kötésekor fennforgott gazdasági viszonyok között teljesert biztosítsa. Ennek következtében nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy vitássá tétetett a perben az, hogy a megállapított tartásdíj összege feleknek a szerződés létrejötte idejében fennforgott vagyoni helyzetére és az akkori gazdasági és megélhetési viszonyaira tekintettel megfelelő volt-e vagy sem? A fent eloadotlakból önként következik, hogy abban az esetben, ha akár a felek vagyoni viszonyaiban, akár pedig az általános gazdasági megélhetési viszonyokban, vagy mindkettőben utóbb olyan változások állottak be, amelyeket felek a szerződés megkötésekor előre nem láthattak és amelyeknek kövelkeztében a szerződésileg megállapított tartásdíj összege utóbb elégtelennek bizonyult: a tartásra jogosított felperest attól, hogy tartásdíjának megfelelő felemelése iránt a tartásdíj fizetésére kötelezett alperessel szemben a Pp. 413. §-ában foglaltak alapján kereselileg felléphessen, a szerződés 6. pontjában foglaltak dacára sem lehet elzárni és pedig annál kevésbé, mert egyfelől nincsen olyan jogszabály, mely ezt tiltaná és mert másfelől ez a feleknek a szerződés kötésekor fennforgott, fent már említett szándékával és szerződési akaratával nemcsak, hogy nem áll ellentétben, hanem annak megfelel. Nyilvánvaló, de az egyébként felek között nem is vitás, hogy ők a szerződés keletkezésekor a háború és a forradalmak folytán utóbb bekövetkezett vagyoni eltolódásokkal, értékemelkedésekkel, szóval a gazdasági és a megélhetési viszonyoknak oly fokú megváltozásával és az ebből keletkezett általános drágasággal, mint ezek tényleg előállottak, nem számolhattak, amennyiben