Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

99 Magánjogi Döntvénytár. halál vagy testi sértés miatti felelősséget szabályozó 1874: XVIII. tcikk 1., SL, 4. és 9. §-ai, továbbá az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegségi és baleseti biztosítása tárgyában alkotott 1907: XIX. tc. 69., 78. és 82. §-ai kifejezetten kárról, kártérítési kötelezettségről, kártérítési követelésről vagy ily igényről, kártérítési összegről és kártalanításról szólanak. A baleseti járadék említett jogi természetéből következik, hogy a jogosult javára megítélt összeg a kárt előidéző baleset idejében fennálló körülmények mérlegelése alapján hozott marasztaló ítélettel állandó jellegű pénztartozássá válik; ilyennek utólagos felemelésére vagy leszállítására pedig — máskép rendelkező jogszabály hiányában — a gazdasági viszonyokban később bekövetkezett eltolódások miatt a jogszerű alap nincs meg. Ha a baleseti járadék tartásnak volna tekinthető, összegét már eredeti megállapítása alkalmával is a tartásra irányadó szempontok mérlegelésével kellene megítélni, tehát a tartáshoz szükséges összeg megfizetésében kellene a kötelezettet marasztalni, még ha ez az összeg lényegesen nagyobb vagy lényegesen kisebb volna is annál a keresménynél, amelytől a sérült vagy tartásra jogosult hozzátartozója a baleset folytán eleseit. Az ilyen járadék eredeti megállapításánál azonban, minthogy az 1874: XVIII. tc. 1. §-a az objektív felelősséggel terheltekre csak korlátozott terjedelmű kártérítést ró, a kir. Kúria ennek a jogszabálynak szem előtt tartásával a járadék összegét a keresőképesség megszűnésének vagy megfogyatkozásának mérlegelése mellett rendszerint a kárt okozó baleset idején élvezett tényleges keresmény alapul vételével ítéli meg, tekintet nélkül arra, hogy az így kiszámított járadék a sérültnek és tartásra jogosult hozzátartozóinak eltartására elegendő-e vagy sem. Támogatja ezt a bírói felfogást az 1907: XIX. tc. is, amelynek 78. §-ában határozottan megnyilatkozik törvényhozásunknak az az álláspontja, hogy az objektív felelősség alapján a sérültnek járó szolgáltatás tárgyi mértéke nem a tartáshoz szükséges összeg, hanem az a javadalmazás, amelyet a sérült a balesetet megelőző időben keresett. Ha tehát az ily járadék eredeti megállapításánál nem lehet a tartás szempontjainak mérlegeléséből kiindulni, világos, hogy nem lehet ezt tenni akkor sem, amidőn a per a korábban már megítélt járadék eredeti összegének megváltoztatására irányul. A baleseti kártérítés fejében megítélt járadékösszegének felemelésére vagy leszállítására az 1874: XVIII. tc. 5. §-ának helyes értelme szerint s a kir. Kúriának e kérdésben folytatott több évtizedes gyakorlatához képest a dolog természetének megfelelően csak úgy kerülhet a sor, ha azok a körülmények szenvedtek lényeges változást, amelyek a járadék összegének eredeti megállapílá-