Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

Magánjogi Döntvénytár. 93 sánál alapul szolgáltak. A baleseti kártérítés megállapításának alapjául szolgáló körülmények pedig, amint említve is volt, rendszerint csak a következők: egyfelől az, hogy mi volt á balesetet szenvedőnek a baleset idejében élvezett keresménye és másfelől az, hogy a baleset a sérült keresőképességél teljesen megszüntette-e vagy mily mértékben csökkentette. Ha azután a balesetet szenvedő egyén keresőképességének ebben a megállapított állapotában következik be később a baleseti sérülésre visszavezethető, valamely kedvezőtlen vagy kedvező változás: akkor áll elő az a helyzet, amely az 1874: XVIII. tc. 5. §-ának rendelkezéséhez képest' a már megítélt baleseti járadék összegének a keresőképesség állapotában bekövetkezett változáshoz mért felemelésére vagy leszállítására vezethet. Hogy a kir. Kúria részéről az 1874: XVIII. tc. 5. §-ának alkalmazása körül évtizedeken át követett gyakorlat helyes, ezt megerősíti az 1907: XIX. tc. 94. §-ának első bekezdésében foglalt az a tételes rendelkezés, amely a járadékot élvezőnek csupán az ő sérült állapotában, tehát semmiképen sem a személyén kívül eső gazdasági körülményekben bekövetkezett változást ismeri el olyannak, amely a korábban már megítélt járadéktól eltérő összegű járadék megállapításának alapjául szolgálhal. Összes tételes jogszabályaink rendelkezéseivel szemben, amelyek szerint a balesetért felelős személy terhére félremagyarázhatatlanul kártérítési kötelezettség van meghatározva: ezt a kötelezettséget bármi részében is tartási kötelezettséggé minősíteni már csak azért sem lehet, mert tartási igényről minden kétségen kívül csak oly esetben lehet szó, ha alapjául tartási kötelezettséget megállapító jogviszony szolgál, ilyen jogviszonyt pedig a balesetért tárgyi felelősséget maga után vonó kötelezettség a kötelezett és a jogosult közt nem teremt. Nem teremt ilyen jogviszonyt az 1874: XVIII. tc. 2. §-ának -2. pontja sem, amely úgy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a baleset következtében elhalt egyén valakinek eltartására vagy neveltetésére törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva volt köteles, a kártérítési kötelezettség körébe esnek az ily személy ((tartási és illetőleg neveltetési költségei is, amennyiben azok a halálozás következtében tőle elvonatnának)). E rendelkezés értelmében ugyanis — amint idézett szövegéből kitűnik — a tartás és neveltetés költségeit nem a tartáshoz és neveltetéshez szükséges egész összegben kell megfizetni, hanem csak -annyiban, amennyiben ezek s költségek a tartásra vagy nevelésre szoruló egyéntől «a halálozás következtében el vonatnának)), vagyis a fizetési kötelezettség csupán az elhúnyt keresményének keretén belül mozog, amely korlátozás szintén azt bizonyítja, hogy itt kártérí-