Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

Magánjogi Döntvénytár. m 35. /. Magánvég rendeletnél nem lehet végrendeleti tanú, akiben nincs meg az 1876: XVI. t.-cikk 3. §-a értelmében megkívánt képesség annak bizonyítására, hogy az örökhagyó személyében csalás vagy tévedés nem történt. — II. Nem szükséges azonban, hogy a végrendeleti tanuk az örökhagyót személyesen ismerjék és vele előzően beszéltek legyen, hanem elég, ha az örökhagyót annyira ismerik, hogy személyazonossága iránt kétségben ne legyenek. r (Kúria 1922. jan. 31. P. I. 2695/1921. sz.) A kir. Kúria: Az alapperbeli elsőrendű alperes felülvizsgálati kérelmét elutasítja. Indokok: Az alapperbeli elsőrendű alperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság az 1876. évi XVI. t.-c. 3. §-ának téves értelmezésével és helytelen ténybeli következtetéssel állapította meg azt a ténykörülményt, hogy R. Pál tanú nem alkalmas annak megnyugtató bizonyítására, hogy az örökhagyó személyében csalás vagy tévedés nem történt. Ez a panasz alaptalan, mert a nem vitás tényállás szerint R. Pál tanú azelőtt B. Pál örökhagyót nem ismerte, a nevezett örökhagyóval csak az ellenséges ágyútüzelés közben a csapatok összekeveredése alkalmával futólag ismerkedett meg, az örökhagyóval azt követő éjjel ugyancsak erős ágyútűz alatt egy árokban fedezéket keresve került együvé és az örökhagyó az éj sötétségében tette meg végakarati kijelentését. Ily körülmények közt tehát még annak elfogadása mellett is, hogy R. Pál tanú a kérdéses végrendelkezésnél jelen volt, a kir. Kúria úgy találja, hogy a fellebbezési bíróság nem helytelen következtetéssel vonta le a fenti tényekből azt a következtetést, hogy R. Pál tanúban nem volt meg az 1876 : XVI. t.-cikk 3. §-a értelmében megkívánt képesség annak bizonyítására, hogy az örökhagyó személyében csalás vagy tévedés nem történt. Magánjogi Döntvénytár. XV. 4