Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

Magánjogi Döntvénytár. alkotott végrendeletnek az örökhagyó egyik leánja, az elmebeteg k. Mihályné született R. Jozeíin részére eseti gondnokul kiren­delt Cs. Géza ügyvéd részéről való megtámadását vétkes és jog­ellenes cselekménynek minősítette abból a/ okból, inert az örök­hagyó, a végrendeletben hagyományosokként megnevezett leányait abban az esetben, ha ezek az ő rendelkezéseivel megelégedve nem volnának, a nekik rendelt hagyományok visszavonása mel­lett a köteles részre szorította; ezzel pedig kifejezésre juttatta, hogv a végre nihilét megszegését oly súlyos kegy eletsértésnek tekinti, melv az utólagos érdemetlenséghez hasonlóan az örök­lésből való kizárást vonja maga után. Es a keresetei a fellebbe­zési bíróság kizárólag azért utasította el, meri a vétkességből eredő jogellenes cselekményeknél képviseletnek helye nem lévén, a gondnok megtámadási jogcselekménye a gondnokoltra ki nem hat és így a R. Simon végrendeletében foglalt tilalom meg­szegése, mint nem az elmebeteg K. Mihályné akaratából szár­mazó vétkes cselekmém, a most nevezett gondnokoltra jogvesz­téssel nem járhatott. A végrendelkező a részesítés elvesztésének terhe alatt meg­hagyhatja ugyan az örökösnek vag\ hagyományosnak azt, hogy a végrendeletet vagv annak egyes intézkedéseit meg ne támadja. \iszont azonban az örökösnek és a hagyományosnak is joga van ahhoz, hogv a végrendeletet megtámadja, ha annak intézkedé­seit a törvénv szerint őt .megillető örökösödési igények szempont­jából sérelmesnek találja. Ha tehát az örökös vagy a hagyomá­nyos ezzel a jogával él és az általa sérelmesnek tartott végren­deletet megtámadja, ezt a cselekményét vétkesnek és jogellenes­nek minősíteni nem lehet akkor sem, ha a/t a végrendelkező kegyeletsértésnek tekinti és jogvesztéssel, a részesítés megvoná­sával bünteti is. Mert a jogvesztés ebben az esetben nein azért következik be, mintha a végrendelet megtámadása önmagában jogellenes és az erkölcsi törvényekbe ütköző vétkes cselekmény volna, hanem kizárólag azért, mert az örökhagyó így rendel­kezett s rendelkezése tiltó törvénybe nem ütközött. Ha pedig a megtámadás vétkesnek és jogellenesnek nem minősül akkor, amidőn ezt a jogot a cselekvőképes részesített saját személvében gyakorolja, nem lehet a "megtámadás puszta tényét vétkesnek és jogellenesnek nyilvánítani akkor sem, ha ez a nem cselekvőképes részesítettnek törvényes képviselőjétől szár­mazott, Ezekből önként következik, hogy a megtámadás jogkövet­kezményének kimondására irányuló kereset nem utasítható el pusztán amiatt, hogy a végrendelet érvényességét a nem cse­lekvőképes hagyományos nevében annak gondnoka támadta meg

Next

/
Thumbnails
Contents