Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

80 Magánjogi Döntvénytár. mert ebből arra, hogy ily kötelezettséget általában is és minden­esetre kívánt volna vállalni, következtetni nem lehet. Annak sincs döntő jelentősége, hogy a pártvacsorát ki ren­dezte. A fellebbezési bíróság tehát a kereset elutasításával anyagi jogszabályt nem sértett. * * = Színházvállalat felelőssége ruhatárában elhelyezett tárgyakért Mjogi Dtár XII. 76. Kávéházi, fürdői stb. üzemek felelőssége a vendégek által beho­zott tárgyakért (21. sz. jogegységi döntvény) Mjogi Dtár XIII. ö7. 64. A szóbeli végrendelet érvényéhez nem feltétle­nül szükséges, hogy az örökhagyó szóval kinyilat­koztatott végakarata után jelentse ki azt, hogy nyilatkozatát szóbeli végrendeletnek kívánja tekin­teni, hanem elegendő, ha akaratának nyilvánításá­ból és az azzal összefüggő kijelentéseiből megálla­pítható, hogy szóbeli végrendeletet kívánt tenni, s a szóval tett végrendelkezését szóbeli végrendeleté­nek tekintette, már pedig mind ennek betartása megtörtént, mert a bírói megállapítás szerint az örökhagyó kijelentette, hogy szóbelileg kíván vég­rendelkezni, ezután végakaratát szóval előadta s kijelentette, hogy úgy akarja. Az akarat kifejezése tehát a törvényben megszabott alakszerűségnek meg­felel. (Kúria 1921. szept. 13. P. I. 1280/1921. sz.) = Szóbeli végrendelet bizonyítására nézve I. fent a 41. sz. esetet. — Szóbeli végrendelet kellékei: Mjogi Dtár XII. 50., XI. 35., VIII. 29., VI. 197— 198., V. 119., I. 225. sz. 9

Next

/
Thumbnails
Contents