Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

Magánjogi Doniuénylár. 37 január 1. napja előtt kelelkezelt jogalapból származó olyan fizetési kötelezettségeket, melyek vaJamely külföldi ériékben éspedig valósággal (efTective) létesítendők, az 1899: XXXVI. t.-c. nem érinti, e 18. §. szerint pedig az 1900. évi január 4. napja után keletkezett jogalapból származó ily kötelezettségek valósággal (effective) ebben a megbatározott külföldi értékben teljesítendők. E rendelkezésekkel szemben a szolnoki kir. törvényszék fent idézett Pkf. 2304 1920. sz. végzésében e törvény 6. §-ára tévesen hivatkozik egyfelől azért, mert ez a 6. §. — amint miniszteri indokolásából is kitűnik — egyedül a közigazgatás körérvonatkozik, ellenben a bíróság vagy a kir. közjegyző előtt fele vett, nemkülönben egyéb magánjogi tartalmú oly közokiratok tekintetében, amelyek pénzösszegről állíttatnak ki, úgyszintén pénzösszegre elmarasztaló bírói határozatok tekintetében e törvénynek nem 6., hanem 7. $-a rendelkezik, másfelől azért, mert úgy a 6. §., mint 7. ^. 1. bekezdésének általános rendelkezései, amelyek a pénzösszegeknek koronaértékben való kifejezését kötelezővé teszik, e §-oknak a külföldi valuta tekintetében kivételt megállapító második bekezdésénél fogva nem vonatkoznak a törvény 17. és 18. S-a értelmében valósággal (ellective) külföldi valutában teljesítendő kötelezettségekre. Ami különösen a bírói határozatokat illeti, az 1899: XXXVI. t.-c. 7. §-ának 1. bekezdése csak oly bírói határozatokra állítja fel az említett kötelező szabályi, amelyek elmarasztalását tartalmaznak, de nem szól egyéb bírói határozatokról, tehát olyanokról sem, amelyek jelzálogi bejegvzést rendelnek. Erre támaszkodva a 69,816/1899. [. M. számú (I. K. VIII. évf. 387. lap) igazságügyminiszteri rendelet 3. pontja az 1. bekezdésben kifejezetten ki is emeli, hogy «az 1899: XXXVI. t.-c. 7. §-a a pénzösszegnek koronaértékben való .kifejezését kötelezően csak oly bírói határozatra nézve írja elő, amely pénzben való elmarasztalásra szób), a második bekezdésben pedig az idézett igazságügyminiszteri rendelet 3. pontja csak annyit jelez, hogy az nem állhat útjában annak, sőt az eljárás egyöntetűsége és zavarok megelőzése szempontjából egyenesen kívánatos lehet, hogy a bíróság nem marasztalásra irányuló határozatában a pénzösszeget szintén a koronaérlék szerint fejezze ki. Mindezeknek a rendelkezéseknek egybevetése arra az eredményre, mint rendszerint követendő szabályra vezet, hogy telekkönyvi bejegyzést rendelő, tehát nem elmarasztalást tartalmazó és így az 1899: XXXVI. t.-c. 8. $-ának 1. bekezdése alá nem eső bírói határozatban megjelölt pénzösszeget nem kell, de lehet, sőt kívánatos koronaértékben kifejezni. Ha azonban a törvény 17. vagy 18. §-a értelmében valósággal (ellective) külföldi valu-