Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

34 Magánjogi Döntvénytár. Ezek az elsőbírósági végzések, amelyek részint végrehajtási, részint telekkönyvi eljárásban keletkeztek, a bejegyzési kérelem­nek helyt adva, az idegen értékben kifejezett pénzkövetelés ja­vára a jelzálogjog bekebelezését megengedték, tehát a telekkönyvi rendelet 130. és 132. §-ának egybevetéséből folyó szabályhoz képest indokolást egyáltalában nem tartalmaznak és felfolyamo­dással meg nem támadtatván, felsőbbfokú. megvizsgálás nélkül emelkedtek jogerőre. Az említett végzésekkel ellentétben a kisújszállási kir. járás­bíróság mint telekkönyvi hatóság a jelzálogjognak 200,000 hol­landiai forint tőke és járulékai erejéig kért telekkönyvi bekebele­zését 744/1920. tk. számú végzésével megtagadta, még pedig a szóbanforgó elvi kérdésre vonatkozó azzal az indokkal, hogy a te­lekkönyvi rendelet 65. §-a értelmében jelzálogjogot csupán szám­szerűleg meghatározott összeg erejéig lehet bekebelezni, hogy pedig ez alatt a Magyarországon levő törvényes pénzérték értendő, azt a kisújszállási kir. járásbíróság következteti az idézett 65. §. 2. be­kezdéséből is, mely gondoskodik más kötelezettségek biztosításá­nak módjáról. Felíolyamodásra a szolnoki kir. törvényszék rkf. 2304/1920. sz. végzésével az elsőbírósági végzést heíybenhagyta, de határozatát az elsőbíróságtól eltérően azzal indokolta, hogy a koronaértékben való közkötelező számítás behozataláról szóló 1899: XXXVI. tc. 6. §-a értelmében 1900. január 1-étől kezdve törvényekben, rendeletekben, szabályrendeletekben, közhatósági és közhivatali intézkedésekben, határozatokban és hirdetmények­ben pénzösszegek csak a koronaértékben állapítandók meg, ami alól ugyané 6. §. 2. bekezdése szerint csak abban az esetben van kivétel, ha azt a törvény vagy külön kormányrendelet enge­délyezi és hogy az idézett törvény 7. §-a szerint is 1900. évi január hó 1-től kezdve pénzösszegre elmarasztaló minden bírói határozatban még akkor is, ha az illető kereset vagy beadvány 1900 január 1-je előtt adatott be, a pénzösszegek koronaérték­ben fejezendok ki. Figyelemmel arra, hogy az utóbbi ügy, mivel a szolnoki kir. törvényszék az elsőbíróság végzéséi helybenhagyta, a telekkönyvi rendelet 145. §-a és az 1912 : LIV. tc. (Ppé.) 13. £-a értelmé­ben a kir. Kúria felülvizsgálata alá ném juthatott, következőleg azt olyan ügynek kell tekintenie, amelyben a kir. törvényszék «a törvény szerint utolsó fokon)) határozott, figyelemmel továbbá arra, hogy a nevezett törvényszék elnökének 1920. El. XIX. N. 64/6. sz. a. a kir. Kúria elnökéhez intézett jelentése szerint a vezetése és felügyelete alatt álló bíróságok a fennforgó kérdés­ben más alkalommal még nem határozván, a közölt határozatok­kal ellenkező határozatot nem hozlak és így a külföldi valutára

Next

/
Thumbnails
Contents