Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

Magánjogi Döntvénytár. szóló jelzálogi bejegyzést megtagadó ezek a határozatok juttatják kifejezésre a szolnoki kir. törvényszéknek és a kerületéhez tartozó kir. járásbíróságoknak álláspontját: a kir. Kúria elnöke 1921. márc. 11-én 1920. El. XII. C. 84 4. sz. a. kelt irata szerint, ellentétes bírói gyakorlat fennforgását megállapította és a fent előrebocsátott szövegben meghatározott vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a jövőre nézve szükségesnek jelentette ki. Ennélfogva előállott az 1912. évi december hó 12-én 59,200 1912. I. M. sz. a. (I. K. XXI. évf. 411. lap) kelt igazságügyminiszteri rendelet 1. §-a í. bekezdésének 2. pontjában meghatározott esete annak, hogy a vitás elvi kérdést a jogegységi tanács döntse el. II. A telekkönyvi rendelet 65. §-a a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésének a jelzálogos követelésre vonatkozó egyik előfeltételét abban állapítja meg, hogy a követelés pénzre irányuljon, vagy legalább a jelzálogi biztosítás céljából pénzösszegben nyerjen kifejezést. Ehhez képest a vitás elvi kérdés megfejtése céljából azt kell vizsgálat tárgyává tenni, hogy mit ért a telekkönyvi rendelet a «pénz» kifejezés alatt: jelesül, hogy a «pénz» itt csak belföldi vagy egyúttal külíöldi általános fizetési eszközökre is vonatkozik-e. Ezt a kérdést a magyar magánjog mai állása értelmében kell ugyan eldönteni, mégis jelentősége van annak a körülménynek is, hogy már a telekkönyvi rendelet keltekor és életbe lépésének idejében pengőpénzben pénzkölcsönök úgy a korábbi magyar magánjog, mint az ausztriai általános polgári törvénykönyv 985—989. §-ai érelmében is joghatályosan köthetők voltak és hogy pengőpénzben követelhető kölcsönösszegek erejéig előbb az 1840: XXI. t.-c.-ben szabályozott ú. n. betáblázásoknak, majd a telekkönyvi rendelet életbelépte óta jelzálogjogi telekkönyvi bejegyzéseknek helyük volt, már pedig az akkori szóhasználat szerint a pengőpénz fogalma alá a forgalomban levő külföldi pénz is tartozott. A felvetett kérdés igenlőleg megoldásának irányában halad az újabb magyar jogfejlődés is. Már az 1867 : XIII. t.-c. 3. §-a úgy rendelkezik, hogy e törvény 1. S-ában nyert felhatalmazás alapján vasutak és csatornák építésére felvett 60 millió ezüstforintnyi vagy 150 millió franknyi kölcsöntőkének megfelelő évjáradék a kölcsönből épült vasutakra és csatornákra mint jelzálogra első helyen bekebeleztessék. De nemcsak az idézett 1867: XIII. t.-cikkben külön megjelölt kölcsön tekintetében, hanem általában az áll, hogy a központi telekkönyvi hatóság külföldi valutában kifejezett pénzkövetelés erejéig is rendel el jelzálogjogi telekkönyvi bejegyzéseket. 3*