Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)
10 Magánjogi Döntvénytár. A kir. Kúria: A felperes felülvizsgálati kérelmére a fellebbezési bíróság ítéletét feloldja stb. indokok: A íelp'eres ama tényállításának bizonyítására, hogy a lovain az állatorvosi bizonylatban leírt testi sérüléseket az alperes kaptáraiból kirepült méhek szúrásai okozták, bizonyítékként a tanúk vallomásán télül arra is hivatkozott, miszerint a& alperes kaptárai a kijárattal és illetve a méhek kirepülésére szolgáló nyílásaival a felperes tanyájával szemben állanak; hogy továbbá az eset színhelye s az alperes méhese közölt csupán mintegy 30—40 lépésnyi távolság van, míg a környéken felállított méhészetek onnét 1600—3000 méternyi távolságra esnek és pedig az eset színhelyétől ellenkező irányú kirepülési-térben való elhelyezéssel; hivatkozott továbbá a felperes arra is, hogy a gyakorlati tapasztalat szerint az egy kilométernyi átmérőjű körzeten túl már elvesztik a méhek a támadásra utaló ingerlékenységüket és mindezek nyomán kérte a tényállásnak és illel\e ehhez képest annak a megállapítását, hogy a kiemelt körülmények tekintetbe vétele mellett kizártnak tartandó az, miszerint a felperes lovait az alperes kaptáraiból kirepült méheken kívül másoknak a méhei sérelmezték volna meg. Minthogy pedig az esetre, ha bizonyítást nyerne az, hogy a panaszolt sérüléseket tényleg az alperes méhei okozták, az. alperes az általa tenyésztett állatok által okozott sérülések következtében keletkezelt károkért jog szerint felelősségre vonható; minthogy továbbá a fellebbezési bíróság ítéleti tényállásának a felülvizsgálat sikeres megejlhetése szempontjából az oly tényekre is ki kell terjednie, amely tényeket, ha a fellebbezési bíróság nem is fogadott el dönlőknek, de amelyek a perkérdés eltérő megítélése esetén ügydöntők lehetnek, amennyiben a Pp. 270. §-a rendelkezésének helyes érlelme szerint a bizonyításra kötelezett peres féllel szemben az ezáltal az ügydöntő ténykörülményekre nézve ajánlott további bizonyításfelvétel csak akkor mellőzhető, ha a bíróság a már kivett és általa szabadon felhasználható bizonyítékokat ítéleti ténymegállapításánál és a bizonjító fél érdekében meggyőződésének megalkotására elegendőnek találta, elleneseiben azonban az ajánlott bizonyítékokat egészben kimeríteni tartozik ; végül minthogy a fellebbezési bíróság úgy a helyszíni viszonyok kellő feltüntetésére, másfelől pedig a méhek különös természetrajzi sajátságainak szakszerű megállapítására vonatkozóan a felperes részéről ajánlott további bizonyításfelvételt és ahhoz képest a tényállás megállapítását jogszabálysértéssel, mellőzte, amennyiben az ítéletében eddigelé megállapított tényállás alapján az ügy érdemi eldöntésre nem alkalmas; mind-