Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Magánjogi Döntvénytár. átvállalással kielégített 1200 K-án felüli részét is a vevők tényleg kiegyenlítették slb. mindezekből főlyóan a vitás hagyaték részben nem tekinthető ági vagyonnak, miért is felpereseket arra törvényes öröklési jog meg nem illeti. (1914. jan. 20. 3115/913. I'.) A kir. Kúria: Az 1914. évi január hó 20-án 3115/1913. sz. alatt hozott másodbíróságí ítéletet az 1913. évi október hó 31. napján 6390. sz. alatt kelt elsőbírósági ítéletre kihatóan is megváltoztatja, alpereseket, mint néhai özv. B. Jánosné J. E. örököseit arra kötelezi, hogy felpereseknek a szili 587. és 589. számú telekjegyzőkönvvben foglalt ingatlanokból néhai B. János örökhagyó nevén álló jutalékra vezetendő végrehajtás terhével 862 K 90 fill. tőkét és ezután az összeg után 1911. évi február hó 25. napjától folyó 5% kamatot 15 nap alatt fizessenek ; a perköltséget a peres felek közt kölcsönösen megszünteti. A teljesítésre és az ítélet végrehajthatósága tekintetében a harmadik moratóriumi rendelet és a második moratóriumi eljárási rendelet intézkedése megfelelően alkalmazandók. indokok: Az 1914. évi január hó 20. napján 3115/1913. sz. alatt hozott másodbírósági ítéletben a per adatainak megfelelően megállapított tényállás szem előtt tartásával a kir. Kúria is bizonyítottnak találja, hogy örökhagyó és neje a 3 7. alatti adásvételi szerződés kiállítása alkalmával az eladó szülőknek a vételárként kikötött 2000 K-ból 1200 K erejéig ellenértéket szolgáltattak; de uem vehette bizonyítottnak azt, hogy a vételárba beszámíttatott volna a vevőknek az eladók ellen kölcsön címén fennállott 800 K követelése; mert erre nézve alperesek felperesek tagadásával szemben semmiféle bizonyítékot sem szolgáltattak és minthogy a másodbíróság által is helyesen idézett bizonyítási jogszabály szem előtt tartásával a hátralékos 800 K-nak kifizetését sem a 3 /. a. adásvételi szerződés, sem a 4 /. a. közjegyzői okirat nem bizonyítja és pedig annál kevésbbé, mert a per adataiból megállapíthatóan az átadó szülők ingatlanaikat a három fiúgyermekre örökrészeik kiegyenlítése indokából azzal a kötelezettséggel ruházták át, hogy az ingatlanok átvétele ellenében tartoznak az azokon bekebelezett terhek kifizetését magukra vállalni és egyúttal nővéreik osztályrészét készpénzben kifizetni. Az ügynek ebben az állásában nyilvánvaló, hogy örökhagyó és neje a szili 587. és 589. sz. tjkönyvekben foglalt ingatlanok megszerzése alkalmával 1200 K-nál nagyobb ellenértéket nem szolgáltatlak és minthogy az ingatlanok azok átadása alkalmával 2925 K 80 fill.-t értek, ennélfogva átvevők az ingatlanok átruházásával 1725 K 80 íill.-nyi ajándékban részesültek, mely összegnek fele, vagyis 862 K 90 fill. örökhagyóra esvén, al-