Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Magánjogi Döntvénytár. I'.', alapját a sz i törvényszéknek 8096/79. sz. Cs. S.-nak 1879. július 23-án kézbesített s augusztus 7-én jogerőre emelkedett ítélete képezvén, az 1881: LX. t.-c. 23. §-ának 2. bekezdésében meghatározott elévülési idő 1879. augusztus 8-án vette kezdetét. Alperes az elévülési határidőn belül 1911. május 24-én beadott kérvényéhen a végrehajtási zálogjoggal terhelt ingatlanok árverésen való eladását kérte s az a telekkönyvi hatóság 1911. június 9-iki árverési hirdetményével el is rendeltetett, az ellen a végrehajtást szenvedő fellolyamodással élt ugyan, de azzal a kir. tábla elutasította, illetve az árverést rendelő végzést helybenhagyta. Minthogy azon esetben, ha a végrehajtási jog az idézett t.-c 23. §-ának 2. bekezdésében megállapított rendes magánjogi elévülési határidőn, vagyis 32 éven belül arra alkalmas módon gyakoroltatik, az a most megjelölt s az idézett t.-e. 23. §-a szerint számítandó 32 év leteltével el nem évül, amint azt a kir. Kúria ugyanezen végrehajtásnak megszüntetése iránti rendes perben hozott ítéletében is kimondotta; minthogy a fentiek szerint az alperes a végrehajtási zálogjoggal terhelt ingatlan bírói árvereztetése s így a végrehajtás jogának alkalmas érvényesítésére irányuló kérvényét az elévülési határidőn belül beadta s az árverés el is rendeltetett, ennélfogva felperesnek az 1911 augusztus 11-én beadott és csakis a végrehajtási jog elévülésének jogi alapjára nézve fenntartott keresetének jogszerű alapja nincs. (1913. április 9. 811/1913.) A kir. Kúria: a kir. ítélőtábla ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az 1881: LX. t.-c. 23. §-ában foglalt annak az intézkedésnek, hogy a végrehajtási jog a követelés minőségére és jogcímére való tekintet nélkül, az ítélet jogerőre emelkedésétől vagy más végrehajtható közokiratban foglalt teljesítési határidőtől számított és semmi körülmény által félbe nem szakítható rendes magánjogi elévülési idő alatt évül el, helyes értelme az, hogy az elévülést, eltérŐleg az 1868: LIV. t.-c. 378. §-ától és eltérőleg a rendes magánjogi elévülés félbeszakítási módjaitól, semmiféle körülmény, tehát sem a követelésnek bármily módon elismerése, sem a megkísérlett végrehajtás sikertelensége, sem a végrehajtásnak, habár több ízben kérelmezése, vagy foganatosítása félbe nem szakítja és hogy ebből folyólag, ha a rendes magánjogi elévülési idő, a jelen esetben 32 év, akként és akkor következik be, hogy és amikor a végrehajtató végrehajtási cselekményt nem végez vagy nem végeztet, az elévülés a 32 év elteltével befejezést nyert arra való tekintet nélkül, hogy előzőleg végrehajtási cselekmények végeztettek, hogy tehát a végrehajtató végrehajtási jogával élt. Ebből viszont az folyik, hogy habár az elévülést maga a végrehajtási cselekmény sem szakítja félbe és habár az elévü-