Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)
60 Magánjogi Döntvénytár. tető egymástól független tartószerkezettel láttatnék el. Megállapítható, hogy az udvartér és kert egyes részeinek tulajdonosai birtokukhoz csak a tulajdonostársaik illetőségén való átjárás által juthatnak, így a közösségnek természetbeni megosztás útján való megszüntetése esetén az átjárási szolgalmak telekkönyvi biztosítása volna szükséges. Minthogy tűzfalak és az egyes házrészekre külön fedélszék alkalmazása által az egyes részletek tulajdonosai, saját házrészeik értékével arányban nem álló kiadásokkal terheltetnének, de különben ennek teljesítése s az udvar és kertrészek használhatása végetii kölcsönös és többrendbeli átjárási szolgalmi jogok biztosítása esetén sem volna a közösség megszüntetettnek tekinthető: a tulajdonközösség megszüntetésére legcélszerűbbnek mutatkozott a felperes kérte módozat, t. i. a bírói önkéntes árverés útján való eladás. Nem szolgálhatott akadályául ennek az sem, hogy a 6—9-edrendű alperesek 6/i2-ed jutalékának Vs-ára 13-adrendű alperes javára haszonélvezeti jog van bekeblezve, illetve a közösség megszüntetése ezen szolgalmi jognak fenntartása nélkül volt elrendelendő ; mert ha a szolgalmi jog nem az egész ingatlant, hanem annak csak egy részét terheli, a jogosult a társtulajdonossal egyugyanazon szempont alá esik, aki pedig a tulajdonközösségnek bírói árverés útján való megszüntetését sikerrel csak úgy ellenezheti, ha kimutatja, hogy a közösségnek ilymódón való megszüntetése az ő érdekeire sérelmes s ő ekként vagyoni kárt szenved. 13-adrendű alperes ezt ki nem mutatta s mivel a 6/i2-ed rész Vs-ának eladásából befolyó vételár haszonélvezete rá nézve kényelmesebbnek és célszerűbbnek mutatkozik, mint ezen részletnek természetben s a tulajdonosokkal közösségben való használata: a tulajdonközösségnek bírói árverés útján való megszüntetése az ő javára bekebelezett szolgalmi jog fenntartása nélkül volt elrendelendő. (1942 június 26. 4071/912. sz.) A győri kir. tábla: Az elsőbíróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1912 november 12. 1972/912. sz.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét felhívott indokaiból helybenhagyja. = V. ö. ad II. Magánjogi Dtár VII. H°2.