Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

Magánjogi Döntvénytár. tőség kérdésében a kir. Curiának az 1906 okt. 2 án 58 1906. szám alait hozott Ítéletével már jogerősen eldöntött tagositási ügyben határozott ahelyett, hogy a nevezett működő mérnököt dijainak érvényesítésével külön perutra utasitotia volna. Minthogy pedig az alsóbiróságoknak megtámadott fenti keletű és számú végzései is a nevezett működő mérnök elmozdításáig felmerült dijainak megállapítására vonatkozó eljárás folyamán hozattak : azokat a megelőző eljárással együtt hivatalból meg kel­lett semmisíteni és a munkálattól elmozdított L. Gy. mérnököt munkadijára vonatkozó igényével a közpolgári peres eljárás rendes útjára kellett utasítani. 158. A perreutasitó sorrendi végzés jogerőre emelke­dése előtt indított kereset időelőtti. (Curia 1913 május 15. 4148/912. sz. a. V. p. t.) A nagybecskereki kir. törvényszék: A keresetet elutasítja. Indokok: Felperes a m—i járásbíróság mint telekkönyvi hatóság perreutasitó végzése alapján indította keresetét aziránt, hogy a dr. H. K. csődtömeggondnok részéről folyamatba tett ár­verési ügyben tartott sorrendi tárgyaláson alperes által sorozni kért, a tömeg terhére érvényesített, az sz—i 709. számú telek­jegyzőkönyvben bekebelezett és alperes javára engedményezett 3000 K követelés a kielégítési sorrendből kihagyassék. Alperes időelőttiségi kifogással élt, mert a perreutasitó vég­zés még jogerőre nem emelkedett s így felperes kereseti joga nem nyilt meg. A perreutasitó végzés a kereset beadásakor még jogerős nem volt, sőt alperes ezen végzés ellen felfolyamodással élt s a felfolyamodás a válasz beadása időpontjában még másodbirói­lag sem nyert elintézést. A sorrendi tárgyaláson felperes, kinek követelése a telek­könyvi rangsorban alperes követelése ulán köveikezelt, ezt a követelést kifogásolta s a telekkönyvi hatóság ennek folytán hozta meg perreutasitó végzését, melynek záros határideje azonban a végzés jogerőre emelkedésétől számit. Ez minden bírói határo­zatra vonatkozó általános jogszabály. A jelen esetre ez annál in­kább alkalmazandó, mert nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a felsőbíróság a perreutasitás mellőzésével alperes követelését feltétlenül sorozza és alperes már a telekkönyvi hatóság előtti perenkivüli eljárás során jut hozzá kiutalás és kifizetés utján követeléséhez, mely esetben a jelen per tárgytalanná válik. Magánjogi DöntvéuAtár V.II. 16

Next

/
Thumbnails
Contents