Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)
•202 Magánjogi Döntvénytár. tén megváltoztatja, s erre vonatkozólag az elsőbiróságnak a másodrendű alperes elmarasztalását tárgyazó Ítéletét hagyja helyben oly értelemben hogy a másodrendű alperes a letétbe helyezést a budapesti IV. ker. járásbíróságnál, mint hagyatéki bíróságnál tartozik teljesíteni. Indokok: A perbeli tényállás szerint Kossuth Lajosnak azok a levelei, melyeket I. Dánielhez intézett, utóbbinak Nyíregyházán 1891. évi november 2-án történt elhalálozása idejében annak budapesti lakásán voltak elhelyezve, ahonnét azok T. Kálmánnak az országgyűlési függetlenségi párt megbízásából és a felperes közbejöttével tett intézkedése folytán, anélkül azonban, hogy ezáltal a levelek tulajdonjogának kérdése bármiképp is érintetett volna, H. I. volt országgyűlési képviselőnek lakására vitettek avégből, hogy miután Kossuth Lajos őt bízta meg drataim az emigráczióbób czimü müvének sajtó alá rendezésével, azokat erre a meghatározott czélra felhasználhassa. H. I. elhalálozása után annak hagyatéka özvegyére, előbb férjezett R.-né szül. E. Carlottára, majd ennek is elhaltával unokáira, névszerint R. Viktóriára és Jenőre szállott, akik abban az időben még kiskorúak lévén, édes anyjuk, a másodrendű alperes gyámsága alatt állottak. Az ekként a néhai H. I. birlalatában volt levelek is ennek és nevezett özvegyének hagyatékával együtt jutottak a másodrendű alperes kezeibe, aki azokat, mint «a K. Lajos leveleinek és kéziratainak a H. Ignácz hagyatékából származó gyüjteményét» az elsőrendű alperesnek 30,000 koronáért eladta. Felperes, mint I. Dánielnek biródag elismert egyik örököse, az alpereseknek a kérdéses levelek elidegenítését létesítő cselekményét önmagára s örököstársaira nézve jogsértőnek találván, ebből eredő igényeit alperesek ellen a jelen perrel érvényesili. Azonban felperesnek az elsőrendű alperes ellen irányzott keresete azért volt egészben elutasítandó, illetőleg erre nézve a másodbiróság ítéletének megváltoztatása mellett az elsőbiróságoknak ítélete azért volt helybenhagyandó, mert amennyiben elsőrendű alperes ezeket a leveleket nem valamely törvény által tiltott cselekmény folytán, hanem a közle és a másodrendű alperes közt a törvényhozástól nyert felhatalmazás alapján létrejött és valósággal foganatba is ment adásvétel utján, így tehát törvényszerű jogczimen szerezte meg, azokat birtokából kiadni nem tartozik. Amennyiben pedig elsőrendű alperest a kérdéses levelek megszerzése körül gondatlanság, illetőleg vétkes mulasztás nem terheli, ezt az alperest a felperes irányában szavatosság, és ebből származtatni kívánt kártérítési kötelezettség nem terhelheti, mert 4