Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

Magánjogi Döntvénytár. 101 hagyó a magyar honosságot megszerezte, felperes tartozott volna bizonyítani, a felperes azonban ezt nem bizonyította, miért is az örökhagyó után maradt egyedül ingókból álló hagyatékra, illetve az ebben való öröklésre, s ezzel kapcsolatban az örökhagyó végrendelkezésére, ennek alakiságára és joghatályára az ő honosságának a törvényei és jogszabályai alkalmazandók. Megállapítható, hogy felperes s az örökhagyó is franczia honosságuak, s igy az örökhagyóra nézve is a franczia honosság szerint fennálló jogszabályok érvényesitendők. E jogszabályok értelmében az örökhagyó végrendelete, tanuk alkalmazása és a végrendelkezésnél való részvétele nélkül, akkor is érvényes, ha azt, beleértve a kelet kitüntetését, maga az örökhagyó irta, és irta alá. Ez az érvényességi eset pedig fenforog, mert bizonyítva van, hogy az örökhagyó után fennmaradt végrendeletet, melyen a kelet is kitüntetve van, egész terjedelmében maga az örökhagyó irta és irta alá. Ezekhez képest az örökhagyó végrendelete alakilag érvényes. Tekintettel tehát arra, hogy felperes azt sem mutatta ki, hogy örökhagyó a végrendelet készítésekor beszámíthatatlan állapotban lelt volna, felperest keresetével elutasítani kellett. = V. ö. a 66. sz. esetlel és jegyzeteivel. 68. Az elhalt atya és még életben lévő anya hagyatéka fölött szerződő testvérek nyilatkozatának ama tartalmából, hogy a szerződő négy testvér az osztályrészként megállapított negyednél többet semmi jogczimen nem követelhet és el nem vehet még azon esetben sem, ha az anya ellenkezően rendelkeznék, következik, hogy a szerződő felek akarata arra irányult, hogy a köztük megállapított egyenlő osztály nemcsak az anyjuknak netáni halálesetre szóló rendelkezésével, hanem annak az egyik vagy másik szerződő fél javára létesítendő visszteher nélküli jogügyletével sem hiúsítható meg.