Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VI. kötet (Budapest, 1913)

Magánjogi Döntvénytár. 34 által kötött és kir. jóváhagyást is nyert felosztási szerződések és egyezségek értelmében összesittetvén, majd ismét újólag felosztatván és cs—hez a J. országbíró által tervezett hitbizomány állagához nem tartozó egyéb javadalmak is csatoltatván, az ekként alakított és Sz. uradalomra is kiterjesztett cs-sz—i hitbizományra, mint egységes jószágtestre megállapított öröklési rend mellett, egyedül magára a sz—i uradalomra, mint az alapított hitbizomáuynak csak egy részére J. országbíró végintézkedéséből származtatott különleges öröklési rend a dolog természeténél fogva sem foglalhatna helyet; következőleg a kir. jóváhagyást elnyerő és a Cs-sz—i alapítólevél szövegébe foglalt öröklési rendnek végleges megállapítása folytán ugy a J. országbíró végrendeletében, mint a III. F. tárnokmester végrendeletében foglalt, de a kir. jóváhagyással megerősített alapítólevélbe teljes szövegében szintén fel nem vett öröklési rendre vonatkozó intézkedés is hatályon kivül helyezettnek tekintendő annál is inkább, mert az alapítólevelek tartalma a végrendeletek tartalmával egyébként elvben is ellenkezik, amennyiben mig a végrendeletek szerint a IV. F.-től származó ifjabb f—i ág utódlására csak a II. M.-tól eredő idősebb f—i ág kihalta után kerülhetett volna sor, az alapítólevél szerint a cs-sz—i javak az osztálylevelek értelmében közvetlenül F. ágának jutottak. Tekintettel már most arra, hogy a cs-sz—i hitbizományi alapítólevélben az E. család ifjabb f—i ágának kihalása esetén kifejezett és minden kételyt eloszlató rendelkezés nem foglaltatik, s illetőleg az id. f—i ág várományosként megnevezve nincsen, mert az alapítólevélben jóváhagyott egyezségnek ezek a szavai: «ugy a t—i, mint a cs-sz—i hitbizomány a II. M. és IV. F. ágából leszármazókat illessék elsőszülöttség rendje szerint)), nem értelmezhetők ugy, hogy a másodszülött F.-től származó ág kihalta esetére az az elsőszülött II. M. ága tekintessék várományosnak : kikellett tehát mondani, hogy az E. család id. f—i ágait, melyekhez az első-, harmad- és nyolczadrendü felperesek tartoznak, a cs sz—i hitbizományban várományosi jog nem illeti. Minthogy pedig a kir. Curia jogerősen kimondotta, hogy az a kérdés, illeti-e alpereseket a cs-sz—i hitbizományban várományosi jog, csak azoknak a keresete folytán tehető érdemleges birói határozat tárgyává, akik a kérdéses hitbizományban maguk is birnak várományosi joggal; minthogy ekként jogerősen kimondatott az is, hogy a másodrendű felperes, aki mint a hitbizomány birtokosa egyáltalán nem tekinthető várományosnak, az alperesek várományosi jogának megtámadására jogosítva nincs, s igy az alperesek várományosi joga a másodrendű felperes fellépése alapján sem tehető vizsgálat tárgyává: mindezeknélfogva