Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VI. kötet (Budapest, 1913)

110 Magánjogi Döntvénytár. nak lejárta előtt három hónappal felmondani volt volna köteles, sem pedig azt, hogy alperes nyilvános színházi előadáson való fellépésre a felperesnek módot és alkalmat adni tartozott. Amennyiben pedig a felperes az alperesnek felmondási kö­telezettségét az alperes állal alkalmazottaival szemben éveken át követett gyakorlatra (szokás) alapítja, erre a másokkal szemben követett gyakorlatra felperes sikerrel nem hivatkozhatik, mert a felek jogviszonyait kimerítően és részletesen szabályozó 2.7. és E) a. szerződés 8 pontja a szerződés kiegészítő részéül csak a belügyminiszter által jóváhagyott színházi törvényeket és szabá­lyokat ismeri. De ezenkívül valamennyi irányban kifejlődött szokást vagy gyakorlatot irányadónak el nem ismeri, a bemutatott színházi törvényekből és szabályokból azonban alperesnek vitatott felmon­dási kötelezettsége meg nem állapítható. Ezek szerint a perben előadottak alapján nem lévén meg­állapítható alperesnek a felperes által vitatolt kötelezettsége : megha­tározott tartamra kölött szerződés a meghosszabbított tartam lejártá­val felmondás nélkül megszűnt és ugy felperesnek sem a felmondás, sem a nyilvános színházi előadáson való felléptetés mellőzése miatt kártérítéshez joga nincs. Az elsőbiróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó része ezekből az okokból, a perköltségre vonatkozó része megfelelő indokolásánál fogva volt helybenhagyandó. (2713/1911.) A kir. Ouria: A másodbiróság Ítéletét az abban felhozott és felhívott indokok alapján helybenhagyja." . iBÍ|J» f i Wi i J — A színművészeti szerződésnek különös kikötése a szerződési jogviszony megszűntetésére nézve a különben kötelező hatályljal bíró színházi törvények és szabályrendeletek általános határozmányaiva! szemben is irányadó. Dlár III. f. VIII. 99. — A színigazgató a karmesternek sem lejárt szolgálati idejére, sem a kérdésben forgó hibás előadásra való tekintettel oly körülményeket nem bizo­nyítván, melyekből az általa vitatott képesség hiánya kitűnnék : a rögtöni el­bocsátás jogszerűsége nincs indokolva. Az elhibázott színi-előadás alkalmával kért felvilágosításra a karmester által az igazgatóhoz tett az a kijelentés, hogy ne Ieczké2tesse, slb, lényegileg a kifejlett szóvita következései, mindazonáltal a rögtöni elbocsátást nem teszi jogszerűvé. Dtár uj f. XII. 68. — Ha a felek abban állapodlak meg, hogy a szerződött szintársulati tag hangelvesztés vagy nagyobb mérvű hangcsökkenés okából elbocsátható és ez okoknak megállapítása a felek részéről kölcsönösen jury hatáskörébe utaltatott: ez a kikötés nem zárja el a színészt attól, hogy ha ő a közreműködésével alakított bíróság határozatá­nak magát alávetni nem akarta, szerződése fentartása, illetve abból származta­tott jogainak érvényesítése érdekében a törvény rendes útjára térjen és bíróilag állapittassa meg, hogy képessége őt a szerződésileg elvállalt szerepkör betöltésére alkalmassá leszi. Dtár IV. f. V. 74. — A színésznő megtagadhatja szerződése teljesítését, ha időközben férjhez menvén, férje a szerződés teljesítésébe bele

Next

/
Thumbnails
Contents