Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
XXVIII Tartalommutaló. Lap Kölcsönös és viszonos végrendelet. 7. Ha az ágyassági viszonyban álló felek külön-külön ugyan, de ugyanazon napon végrendeletileg egymást nevezik minden vagyonuk örökösévé és az egyik fél végrendeletét visszavonja, anélkül, hogy erről a másikat értesítette volna : ezzel nemcsak az örökhagyó esetleg bekövetkezhetett öröklési jogál, de azt is meghiúsította, hogy az örökhagyó saját végrendeletét visszavonhassa vagy attól eltérő módon rendelkezhessék és így az örökhagyó megtévesztésével fenntartott végrendelet alapján nem örökölhet .... _ ~ 18 142. Közös és kölcsönös végrendelkezés esetében, ha az egyik házastárs halála után a másik házastárs külön is alkotott végrendeletet, a kir. Curia a közös végrendelet viszonosságának megbirálásába csak akkor bocsátkozik, ha a későbbi külön végrendelet érvényessége megállapittatott, mert ha a későbbi végrendelet érvénytelen, akkor a közös végrendelet van hatályban, ha nem is viszonos ._. ._ _ — — — 220 216. Kölcsönös és viszonos végrendeletben foglalt azzal a határozott rendelkezéssel szemben, hogy a házastársak bármelyikének elhalálozása esetén összes vagyonuk a túlélő házastárs holtig tartó haszonélvezetével terhelten a gyermekekre száll: a túlélő házastárs közszerzeményi igényt nem érvénycMlhet ._. .... — - 337 Tévedés végrendelet indokában. 7. Ha az ágyassági viszonyban álló felek külön-külön ugyan, de ugyanazon napon végrendeletileg egymást nevezik minden vagyonuk örökösévé és az egyik fél végrendeletét visszavonja, anélkül, hogy erről a másikat értesítette volna; ezzel nemcsak az örökhagyó esetleg bekövetkezhetett öröklési jogát, de azt is meghiúsította, hogy az örökhagyó saját végrendeletét visszavonhassa vagy attól eltérő módon rendelkezhessék és így az örökhagyó megtévesztésével fenntartott végrendelet alapján nem örökölhet _ .... „- _ _ ... ._ ._ _ 18 87. \z örökhagyónak a végrendelkezés indokában való tévedése a végrendeletet hatálytalanná teszi, és az a visszavonás elmulasztása által hatályossá nem válik. Ha pl. örökhagyó utóörököst rendelt abban a hitben, hogy testileg és szellemileg elmaradt gyermekén kivül több gyermeke nem fog születni, de utóbb másik gyermeke született: az utóörökösrendelés hatálytalanná válik, habár azt a másik gyermeke születése után még három hónapig élt örökhagyó vissza nem vonta „ 123 Alapilványrendelés. 5. III. Az a rendelkezés, mely szerint a ('káptalanon kivül semmiféle embernek vagy hatalomnak nem szabad az alapba beavatkozni)), nem jelenti az alapítványok fölötti főfelügyeleti jog gyakorlásának kizárását és a végrendeletet érvénytelenné nem teszi. — IV. Az a rendelkezés, hogy az alapnak a végrendelet szerinti kezelését csak a püspöknek van joga ellenőrizni: mint a főfelügyelettel járó betekintés jogát korlátozó tilalom nem bir joghatálylyal, de az alapítvány-rendelést nem teszi érvénytelenné .„ .._ _ _ .._ .._ _.. 9 107. Az alapítvány a rendeltetésre szánt czélvagyonra vonatkozó intézkedéssel létrejön, anélkül, hogy ahhoz külön alapítólevél kimutatása és a kormány jóváhagyása szükséges volna. Az alapítvány létkérdése fölött a bíróság dönt. A kormány főfelügyeleti joga csak ellenőrzésre vonatko-