Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)

Magánjogi Döntvénytár. 19 A kassai kir. tábla: Az elsőbiróság végzését megváltoztatja s az a—i ref. egyházat tulajdonjog bekebelezése iránti kérelmé­vel elutasítja. Mert az 1808 : XXXVIII. tcz. 14. $-a értelmében a hitfelekezeti iskolák az állam főfelügyelete alatt állanak s ez a főfelügyelet az id. §. c) pontja értelmében az iskolai vagyon, valamint az azzal egy tekintet alá eső tanítói javadalmazás rendeltetésszerű hováforditására is kiterjed ; amiből következik, hogy az iskolai vagyon elidegenítésére vonatkozó okiratok az államkormány jóvá-: hagyása nélkül a telekkönyvi rendtartás 69. §-ához képest nyil­vánkönyvi bejegyzés alapjául nem szolgálhatnak, a bemutatott ok­irat pedig az állam részéről jóváhagyással ellátva nincsen. (1908 márczius 10. 619/908.) A kir. Ouria: A másodbiróság végzését indokaiból helyben­hagyja. = Eredetileg érvénytelen az oly bekebelezés, mely a kiskorúak elhalt anyjának telekkönyvi tulajdonát képező birtokra kötött s gyámhatóságilag jóvá nem hagyott adásvételi szerződés alapján eszközöltetett. Dtár r. í. XVIII. öl. — A^róm. kath. plébánosok által az egyházi javak állagában tett változásra vonat­kozólag kiállított szerződések joghatályához nyilvánkönyvi foganatosításuk czéljá­ból azoknak a felettes egyházmegyei hatóság (ordinariatus) állal lett jóváhagyása szükséges. Dárday—Imling, Igazságügyi Törvénytár II. 49. I. 13. A magánosokat terhelő nyilvános betegápolási költségek a közadók kezeléséről szóló tömény (1883 : XLIV. tcz.) rendelkezésének megfelelőleg hajtandók be. A székesfőváros közönsége által kiállított, ily betegápolási költséget tartalmazó, és a telekkönyvi tulajdonosok terhére szóló kimutatás és értesítő alap­ján a telekkönyvi rendtartás 8k. §-ának utolsó be­kezdése értelmében a zálogjog bekebelezésének van helye. (Ouria 1908 szept. 29. 1017/908. sz. a. VI. p. t.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság végzését megváltoz­tatja s a zálogjogot előjegyezletni rendeli; mert a telekkönyvi rendtartás 93. §-a szerint a közigazgatási hatóságoknak meg­kereséseire csak a zálogjog előjegyzésének van helye, ezt azon­ban el kellett rendelni, mert az a körülmény, hogy az ápolt 2*

Next

/
Thumbnails
Contents