Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Magánjogi Döntvénytár. 177 is vette, felperesnek az alperes által felvett összegnek attól per utján való követelésére annál kevésbbé szolgáltat jogos alapot, mert felperesnek módjában állott volna a jelzett sorrendi végzést fellblyamodással megtámadni, ezt azonban válasziratában tett be­ismerése szerint elmulasztotta. Minthogy felperes a jelen perrel annak birói kimondását czélozza, hogy alperest a fent jelzett ingatlan árverési vételárá­ból kérdéses követelésére nézve a felperest megelőző rangsorban való kielégítés meg nem illette, ezt azonban csak az elsőbiróság által hozott sorrendi végzésnek felfolyamodással megtámadásával a külön szabályozott végrehajtási eljárásban szorgalmazhatta volna, minthogy továbbá a kir. Curia 50. sz. polgári döntvényének indokaiban kifejtettek szerint sincs joga felperesnek ebben az esetben az alperes által jogerős sorrendi végzés alapján felvett összeget alperestől per utján követelni: a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét kellett helybenhagyni, a kereset főtárgyára nézve az itt felhozottaknál fogva, a perkölt­ség tekintetében pedig az abban felhívott törvényszakasz alapján. * * = Az a jelzálogos hitelező, aki a sorrendi tárgyalásra szabályszerűen megidézve vagy a sorrendi végzésről értesítve lett, abból az okból, meri a fize­tési sorrend megállapításánál a telekkönyvi elsőbbség figyelmen kivül hagyásával elniellőztetett, rendszerint nincs jogosítva követelését külön peruion érvényesí­teni az ellen, akinek követelése az ő mellőzésével soroztatott és kielégitést'nyert. <A Curia 50. sz. teljes-ülési döntvénye polg. ügyekben.) Dtár uj f. XXVIII. 47. 100 A házasság tartama alatt szerzett javakból az egyik házastársat közszerzemény czimén megillető vagyonérték nem szavatol a másik házastársra a házasság megkötése előtt hárult olyan külön vagyon­ért, amely a házasság megkötésekor már nem volt meg; a házastárs tehát, a házasság alatt szerzett vagyonból a közszerzemény kiadását a másik házas­társra a házasságkötés előtt hárult, de az egybe­keléskor már meg nem lévő külön vagyonra való tekintet nélkül igényelheti, s az ilyen külön vagyon értékéért a házasság alatt szerzett vagyonnak csak Magánjogi Döntvénytár. II. 12

Next

/
Thumbnails
Contents