Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

86 Magánjogi Döntvénytár. 1871 :L1II. tcz. 4. §-a állal is hatályában fentartatott s kifejezésre jutott az 1836:V. tcz.-ben is, mert mig ezen törvény 1. §-a az ugynevezelt bánsági három vármegyében a legelőt a külső jobbágytelki állománynak egyik kifejezetten felemiitett alkotó részeként sorolja fel, addig ugyanazon törvényczikk az ország egyéb részeiben a külső jobbágytelki állomány alkatrészeként csak a szántót és a rétet jelöli meg s ekkép az ország ezen részeiben az el nem különített közös legelő az 1836:11. Tcz. 3. §-a értelmében továbbra is csak a jobbágy haszonvétele s mint ilyen a telki állománynak csak tartozéka maradt. Az előadottakból következik másrészt az is. hogy az 1871 : LM. tcz. 56. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a legelő addig, mig a telekkönyvben külön kitüntetve nincs, a belsőség tartozékának tekintendő, a/: országnak csak azon részeire vonatkozik, amelyekben a legelő addig is csak tartozéka volt a jobbágytelki állománynak, de nem vonatkozik az u. n. bánsági három vármegyére, amelyekben a legelő a külső lartozmánynak egyik külön felemiitett alkotórésze. Ezt bizonyítja egyébként a tényleges állapot is, mert a három bánsági megyében és különösen az itt szóbanforgó Torontál megye minden községében a legelőt a külsőség tulajdonosai birtokolják s használják s a kiigazitási perben kihallgatott tanuk vallomásából kivehetőleg az volt az állandó gyakorlat Nagygáj községében is, miért is a felperes részéről arra nézve felajánlott tanubizonyitást, hogy Nagygáj községében a legelő a belsőség tartozékának tekintetett és a község minden lakosa által használtatott, mellőzni kellett és pedig annál is inkább, mert a bizonyítani kivánt körülmény egyrészt a kiigazitási perben kihallgatott tanuk vallomásaival meg van czáfolva, de másrészt perdöntő jelentőséggel sem bir, mivel a külső telki állomány birtokosainak a legelőhöz való törvényes rendelkezésen alapuló tulajdonjoga a legelő használata tekintetében esetleg fennállott eltérő gyakorlat által sem lenne megszűntnek tekinthető. Az előadottakból folyólag tehát a három bánsági vármegyében az úrbéri külsőség megszerzésével az annak megfelelő legelőjutalék is megszerzettnek tekintendő, ha csak határozottan ki nem köttetett, hogy a külsőség eladója a legelőjutalékot cl nem idegeníti, hanem magának megtartja, minélfogva a fenforgó esetben felperesnek kellett volna kimutatni azt, hogy a nagygáji 237. sz. telekjegyzőkönyvben felvéve volt fékelekhez tartozó külsőségek eladása alkalmával az annak megfelelő legelőilletmény el nem adatott, hanem az ahhoz való jog a belsőség tulajdonosai részére kifejezetten fentartatott; felperes azonban azt, hogy a külsőség eladása ily feníartás mellett történt volna, nem is állította, kö-