Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)
22 Vállalkozási szerződés. Ha a vállalkozó építkezések tervének, költségvetésének elkészítését, az építés ellenőrzését, a leszámolás és felülvizsgálat elvégzését átalányösszegért vállalja el anélkül, hogy megbízása teljesítésének befejezését a maga részéről záros határidőhöz kötötte volna, őt az ellenőrzése alatt végzett építkezések bizonyos mérvű elhúzódásának kockázata terheli, az ezen a mértéken felüli károsodása pedig arra ad jogszerű okot, hogy a megbízást nyomós okból felmondhassa; amely esetben — ha a felmondásra a megbízó hibája adott okot — addig kifejtett munkássága után aránylagosan járó munkadíján felül a kikötött munkadíja határai között a megbízótól méltányos kárpótlást is igényelhet, (P. IV. 6555/1933. Gr. XXVII. 672.) I. Ha a mü előállítását lehetetlenné tevő véletlen eset sem a vállalkozó, sem a megrendelő személyében vagy érdekkörében, hanem azon kívül áll elő, a vállalkozót a véletlen eset bekövetkeztéig a mű előállítása érdekében kifejtett munkásságáért a kikötött díjnak arányos része és az abban nem foglalt kiadás megtérítése illeti. — II. Kútfúrásra vállalkozás esetében az eredmény bizonyos fokú hasznavehetőségének és a fúrás során szerzett tapasztalatok felhasználhatóságának figyelembevétele. (P. IV. 2708/1934. Gr. XXVIII. 647.) A vállalkozó nem veszti el a jogát a kikötött díjra akkor, ha a teljesítés a megrendelő személyében vagy érdekkörében előálló eset következtében válik lehetetlenné; de ilyen esetben a díjba be kell számítani azt, amit a teljesítés elmaradása következtében a vállalkozó költségben megtakarít és amit a felszabadult munkaerejének és tőkéjének értékesítésével egyébként szerez, vagy nehézség nélkül szerezhetett. Ha pedig a lehetetlenülést sem a megrendelő, sem a vállalkozó személyében vagy érdekkörében beállott, hanem más véletlen eset okozza, a vállalkozót csak a kifejtett munkásságáért illeti a kikötött díj és az abban benn nem foglalt kiadás. (P. IV. 5770/1935. Gr. XXIX. 818.) I. A vállalkozási szerződésre irányadó jogszabályok sze rint a megrendelő a vállalkozási szerződéit bármikor felmondhatja ugyan, ha azonban ezt nem a vállalkozó hibájára visszavezethető okból azonnali hatállyal teszi, köteles az ezáltal a vállalkozónak okozott kárát megtéríteni. — II. A vállalkozási szerződésnél a felek nincsenek elzárva attól, hogy akár a felmondási jogra, akár a kártérítési igényekre vonatkozó rendelkezésektől eltérően szerződhessenek. — III. Amíg a mű el nem készült, a megrendelő felmondhatja a szerződést, a díjat azonban ennek ellenére megfizetni köteles, annak betudásával, amit a vállalkozó a mű félbemaradása következtében kiadásban megtakarít és amit felszabadult