Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)
Általában. 11 1. Vállalkozási szerződés általában, a) Fogalom, irányadó jogszabályok. A vállalkozási szerződés a keresk. törvényben szabályozva nem lévén, az abból eredő keresk. perek is a közönséges magánjognak arra vonatkozó szabályai szerint bírálandók el. (C. 1507/1906.) Az anyagi jog szerint vételnek, ha az anyagot az előállító adja is, csak a helyettesíthető dolog előállítására kötött szerződés minősül, a felek jogügylete tehát, amely nem helyettesíthető dolgok (karosszériák) elkészítésére irányult, nem a vételrej hanem a vállalkozási szerződésre irányadó jogszabályok alá esik. (C. 1349/1927.) PJE. 1927. évf. Az oilyan szerződés, amely szerint az egyik fél, a vállalkozó, valamely meghatározott mű előállítására, a másik fél, — a megrendelő — pedig a meghatározott ellenérték — díj — fizetésére kötelezi magát, vállalkozási szerződés. A szerződésnek ezen a jellegén nem változtat az a körülmény, hogy a vállalkozó díja munkanapok szerint és nem folyóméterenkint voít meghatározva, s hogy a mű létesítéséhez az anyagot, a megrendelő adja és az fizeti a segítő munkásokat is. (P. II. 1193/1930.) Grill XXV. 730. b) Előkészítés, ellenőrzés költségei. A munkaadó megbízásából és érdekében teljesített oly ténykedésekből származó kiadások, amelyek a vállalkozó munkája helyességének ellenőrzéséből, felülvizsgálatából, vagy a kész műnek a munkaadó részére való átvételéből erednek, a vállalkozóra csak akkor hárulnak át, ha a szerződő felek eziránt egyértelműen megegyeztek, ellenkező esetben pedig az ily természetű kiadások a munkaadó terhére esnek. (G. 184/ 1904.) Dt. 3. f. XXVII. 216. A vállalkozó a vállalat elnyerése végett saját érdekében önként teljesített előmunkálatok díjazására külön kikötés nélkül nem tarthat igényt. (C. 83/1911.) Gr. XIII. 398. Általános jogszabály az, hogy valamely felállítandó telepnek tervezési költségei eltérő kikötés hiányában az ajánlati versenyben résztvett ajánlattevőt terhelik; nem tekinthető eltérő kikötésnek a már elkészített és elküldött költségvetés nyomtatott szövegében foglalt egyoldalú nyilatkozat; nem állapítja meg a díjazási kötelezettséget az sem, hogy alperes módosításokat kívánt. (C. 560/1911.) , "flí^s # ? "* %