Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)
Alkusz díj. 97 bízójától követelni, ha ennek oly venni szándékozót nevez meg, akivel erre az alkudozás megindíttatván, adásvétel létrejön. Az eladni szándékozó fél ugyanis az eladó tárgyra vevőt nem ismerve, az alkusz tevékenységét oly célból veszi igénybe, hagy ez, összeköttetéseinél fogva venni szándékozó felet szerezzen. Mihelyt tehát az alkusz megbízójának oly egyéniséget nevez meg, aki az eladó tárgyat megvenni kész és képes és a megbízó a megnevezett féllel alkudozásokba bocsátkozva, vele a vételi szerződést megköti, az alkusz feladatának teljesen megfelelt, minthogy közbenjárásával a cél, vagyis az, hogy az eladni kívánó fél vevőt találjon, el van érve. E mellett egyéb kikötés hiányában teljesen közömbös az, hogy a megnevezés írásban vagy személyes bemutatás mellett történt, hogy az alkusz ezentúl is közben járt-e vagy sem, mert az, hogy az alkusz által egymással megismertetett felek az alkusz további tevékenységét igénybe veszik-e vagy nem, csakis ezek akaratától függ. (C. 5322/1895.) A közvetítési díj követelhetése nem azon alapul, hogy a bekövetkezett eredmény a közvetítő tevékenysége folytán következett legyen be, mert a közvetítő az ügylet létrejöttét csak előmozdíthatja, de saját akarata által nem okozhatja. A közvetítői díj követelhetése azon alapul, hogy a közvetítő az elvállalt feladatot teljesítette s a feltételül kiűzött esemény bekövetkezett legyen. Sőt a közvetítői tevékenység gyakran már kimerül abban, hogy a közvetítő az ügyletet kötő felet az ügylet megkötésének lehetőségére figyelmezteti, az ügyletet kötő feleket egymással érintkezésbe hozza és ily esetben a közvetítő díj követelhetésének megállapítására elégséges az, ha az ügylet a közvetítő további közreműködése nélkül megköttetett. (C. 35/1900.) Az alperes méltányos díjazás kikötés mellett azzal bizta meg a felperest, hogy alperes és egy nagyvállalkozó között állandó üzleti összeköttetést létesítsen oly célból, hogy a Magyarország területén végzendő köz- és nagyobb magánépítkezési munkálatokat: csatornázásokat és vasútépítkezéseket közös vállalatba vehessék. Ezt a megbízást felperesnek csupán abban nyilvánult közbenjárása, hogy alperest ajánlotta, s közvetlen érintkezést hozott létre, még nem merítette ki. (C, 5486/1912.) Gr. XIV. 321. A közvetítő alkuszdíjat nem követelhet, ha az általa ajánlott vevővel az alkudozás első ízben félbeszakadt és ugyanez a vevő az ingatlant évekkel később másnak a közvetítésével vette meg. (3497/1913. P. IX.) MD. VIII. 121. A közvetítési díj csak akkor igényelhető, ha a közvetítői tevékenység a vételi ügylet sikerével közvetlen okozati összefüggésbe hozható. (C. 1737/1914.) Gr. XVI. 835. Szladits: Kötelmi Jog III. 7