Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. II. kötet. (Budapest, 1934)
Vételi jog. 121 . adásvevési szerződés tekintetében megállapítanak. — Ehhez képest az ingatlant elidegenítő szerződés kötését megelőző előzetes megegyezés érvényességéhez is a jogügylet írásbafoglalása szükséges. (C. 4331/1920.) M. Tára II. 62. Ingatlanra vonatkozó opció csak úgy érvényes, ha az idetartozó lényeges körülmények írásba foglaltatnak, amit a felek szóbeli megállapodása nem pótol. (C. 229/1921. M. Tára II. 79. Ha a vételi jog gyakorlására jogosított e jog érvényesítésével egyidejűleg vételárként oly összeget ajánl fel az eladónak, mely az ingatlan keresetbeadáskori értékének megfelel, avagy ha csak hajlandóságát is ez iránt kijelenti, az eladó fél pedig ilyen összegű vételár ellenében is megtagadja a teljesítést, ebben az esetben az eladó az ingatlan keresetbeadáskori értékének szolgáltatása ellenében teljesíteni köteles. (C. 716/ 1922.) M. Tára VII. A vételi jognak abból a jogi természetéből, hogy az lényegileg eladási ajánlat és hogy a vételár bizonyos időpontig előre meg van határozva, következik az az okszerű előfeltétel, hogy mindkét félnek lekötelezése attól van függővé téve, hogy az előre meghatározott időtartamon belül a kialkudott érdekkiegyenlítés ugyanaz maradjon. (1922. május 19., P. III. 5021.) MD. XIII. 74. Ha ingatlanra vonatkozó vételijog (opció) gyakorlására a szerződés szerint nyilvánvaló időben a szerződés tárgyának értéke a forgalmi viszonyok előre nem látott alakulása folytán aránytalanul emelkedett, a tulajdonos ily viszonyok fennállása alatt az eladás kötelezettsége alól mentesül, és az opció ily körülmények közt nem gyakorolható abban az esetben sem, ha a jogosított a szerződéses vételár helyett szolgáltatni hajlandó azi az összeget, amely az ingatlan értékének az opció érvényesítésekor megfelel. (26. sz. polgári jogegységi döntvény.) A vételi jog (opció) oly eladási ajánlat, mely szerint a tulajdonos meghatározott időpontig az előre megállapított vételáron valamely tüzetesen megjelölt dolgot átbocsátani köteles, ha az általa vevőként előre kiszemelt egyén a meghatározott időn belül kijelenti, hogy vételi jogával él és a megállapított vételárat megadni hajlandó. A vételi jog fogalmából következik, az az okszerű előfeltétel, hogy mindkét félnek lekötelezése attól van függővé téve, hogy az előre meghatározott időtartamon belül a kialkudott értékkiegyenlítés ugyanaz maradjon. (C. 1613/1924.) Gr. XVII. 485. Határozatlan időre engedett vételi jog (opció) esetében az opciót engedő fél kérheti annak bírói úton való megállapítását, hogy a jogosult fél a megfelelő időn belül ezt a jogát <*vakorolja. (C. 593/1925.) Mj. Dt. XVIII. 85.