Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

78 Bp. 49. §. tetősét nem kívánja, amikor még az eljárás a közvádló vádja alapján van folyamatban. (K. 848/1908., B. H. T. IV. 457.) 17. A sértettnek a nyomozás szakában a kir. ügyészséghez intézett a.z a nyilatkozata, amely szerint a vádlott megbüntetését nem kívánja, a pótmagánvádlói jogról lemondást jelenti. A lemondás hatálya nem terjed ki az ugyanazon sértett sérelmére elkövetett s külön eljárás keretében elbírálás alatt álló bűncselekményre. (K. 5128/1931., G. XXV. 469., J. H. VI. 341.) 18. A sértettnek ama nyilatkozatában, hogy a vádlott megbüntetését nem kívánja, csak a biztosítékul letett ékszerek visszaadását kéri, az foglaltatik, hogy ő a magánvádlói jogáról lemondott. Az a körülmény pedig, hogy a sértett ezen nyilatkozatának megtételekor a vádat még a kir. ügyész képviselte, közömbös. A magánvádról való lemondás nem vonható vissza — ez áll úgy a fő-, mint a pótmagánvádra s az többé fel nem éled. A sértett tehát semmisségi panaszt bejelenteni már nem jogosult. (K. 3593/1931., J. K. VI. Ü18., B. XXV. 43.) 19. A sértett a csendőri jelentés szerint a kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy az őt ért sérülés miatt a felelősség a vádlottat terheli, azonban a megbüntetését nem kívánja. Ez a kijelentés csak akként értelmezhető, hogy a kir. ügyész által képviselt vádnak elejtése esetében a magánvádat érvényesíteni nem kívánja, vagyis hogy erről a magánváciról lemond. Az eljárás kezdő szakában való lemondás is joghatályos és ha a kir. főügyész a kir. ügyész által bejelentett fellebbezést visszavonja, a sértett a pótmagánvádat át nem veheti. (K. 1577/1937., Bj. LXXXIX. 62.) 20. J o g e g y s é g. Igaz, hogy a sértett A. ellen is tett feljelentést, de nyomban a feljelentés megtétele után kijelentette, hogy A. megbüntetését nem kívánja. Ezzel a kijelentéssel végleg lemondott magánindítványi jogáról. Minthogy pedig az ily lemondás — éppen úgy, mint a Bp. 49. §. 4. bek. értelmében a magánvádról való lemondás — nem vonható vissza, nem tekinthető joghatályosnak a sértettnek utóbb a főtárgyaláson tett az a kijelentése, hogy mindkét vádlott megbüntetését kívánja. Amennyiben a bíróság ily esetben ügyészi vád alapján bűnösséget állapít meg, ezáltal megsérti a Bp. 384. §. 11. pontját és a 385. 1. c) pontját. (K. 649 1934., Bj. LXXXVI. 93. o.) 21. A. kir. Kúria úgy találta, hogy a pótmagánvádlónak perorvoslati joga az adott esetben nincs, mert a sértett a kir. ítélőtáblához benyújtott kérvényében kifejezetten elismerte, hogy feljelentésének komoly alapja nem volt, miért is azt vissiziavonta. Ezt a nyilatkozatát pedig a m. kir. Kúria a magánvádlói jogról való lemondásnak tekinti, amely lemondás a Bp. 49. §-ának negyedik bekezdéséhez képest vissza nem vonható. Miért is a m. kir. Kúria a pótmagánvádló semmisségi panaszát a Bp. 434. §-ának harmadik bekezdése értelmében visszautasította. (K. 238/1934., G. XXVII. 433.)