Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)
116 Bp. 90. §. 4. A Bp. 90. §. második bekezdésében meghatározott módon történt a magánindítvány megtétele, ha az felhatalmazás alakjában fejezte ki a megrágalmazott hatóságnak azt az akaratát, hogy a bűnvádi eljárás megindíttassék, (K. 5364/1938. J. H. XIII. 508.) 5. A sértett feljelentése megtételekor még nem volt ismeretes az, hogy ki tette a kir. ügyészséghez a sértett ellem a panaszolt kitételeket tartalmazó feljelentést. A terhelt személyének pontos megjelölése a magánindítvány hatályát nem érinti. (K. 2867/1931. JH. VI. 117.) A magánindítvány előterjesztésének helye. 6. A rnagánindítvány joghatályossága a törvényben nincsen ugyan bizonyos alakszerűséghez kötve és a tettes megbüntetésére vagy a cselekmény megtorlására irányuló indítvánnyal egyenlő hatályúnak kell tekinteni a sértettnek minden olyan kijelentését, amelyből nyilvánvaló, hogy ezzel az ellene elkövetett bűncselekmény miatt a büntető bíróság jogsegélyének igénybevételét célozza, —7 joghatályos magánindítvánnyá mégis csak akkor válik az ilyen nyilatkozat, ha akár szóbeli előterjesztésnek alakjában, akár írásbelileg a Btk. 112. §-ában előírt határidőben a Bp. 89. §-ában felsorolt valamelyik hatósághoz vagy közeghez eljut. OK. 427/1939. J. H. XIII. 334.) 7. Jogegység. A Bp. 90. szerint a magánindítvány a Bp. 89. §. 2. bek.-ében felsorolt hatóságoknál és közegeknél adható be vagy mondható jegyzőkönyvbe, tehát a csendőrség altisztjei és legénysége előtt is, mert ezek szintén rendőri közegek. (K. 288/1940. Bj. XCIX. 90.) 8. Külföldön előterjesztett magánindítvány joghatályos. (K. 653/1903. Bj. XLV. 398. o. és Bp. T. 6945/lflOO. Bj, XLViII, 299. o.) Képviselő és meghatalmazott útján előterjesztett magánindítvány. 9. Hatályos a magánindítvány, ha atzt a szövetkezet elinökigazgatója a szövetkezet nevében tette és azt az igazgatósági és a felügyelőbizottsági ülés helyeslően tudomásul vette, habár az alapszabályszerű cégjegyzéshez két igazgatósági tagnak aláírása kellett volna. (K. 3432/1931. J. H. VI. 150. B. XXV. 44.) 10. Oly esetben, midőn szövetkezet a sértett és a szövetkezet igazgatóságának azok: a tagjai, akik együttesen képviselik a szövetkezetet, kihallgatásuk alkalmával külön-külön jelentették ki, hogy a bűncselekmény tettesének megbüntetését kívánják, a rnagánindítvány törvényszerűen előterjesztettnek vétetett. OK. 4226/1917. B. XII. 32.) 11. A sértett magánindítványát meghatalmazott útján is előterjesztheti. OK. 100/19116. B. XI. 109.) 12. A magánindítvány érvényes előterjesztésére alkalmas meghatalmazásokra a törvény valamely különös alakiságokat nem határozott meg. Elfogadták a részvénytársaságok által a magánindítvány előterjesztése végett adott meghatalmazást, amely megfelel