Vargha ferenc - Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Melléktörvényekkel, az ujabb eljárási törvények részletes magyarázatával, rendeletekkel, joggyakorlattal, jegyzetekkel és utalásokkal (Budapest, 1941)

Bp. 89—90. §. 115 kes kir. ügyészségnek, a rendőri hatóságok csak az olyan nyomozó cissleikmiényeket teljesíthetik a kir. ügyészség megkeresése előtt, amelyeknek elhalasztása helyre nem hozható hátránnyal járna. (157.945/1935. B. M. rendelet, I. K. XLiW, 6. az. 100. o.) 90. §. Oly bűncselekmények esetében, melyek miatt a büntető törvények értelmében csak magánindítványra van eljárásnak belye: a magánindítvány a 89. má­sodik bekezdésében felsorolt hatóságoknál és közegek­nél adható be vagy mondható jegyzőkönyvbe. A magánindítványban a panaszolt bűncselekmény határozottan megjelölendő és a tettesre, valamint a részesekre vonatkozó adatok lehetőleg felemlítendők. Erre a jegyzőkönyv felvételénél figyelmet kell fordí­tani. Ha az írásban beadott magánindítvány határozat­lan vagy hiányos, annak helyesbítése, illetőleg pótlása rövid úton, esetleg a magánindítványra jogosultnak kihallgatásával eszközlendő. A bűncselekménynek té­ves minősítése az indítvány hatályát nem érinti. A magánindítvány, melyet nem az illetékes királyi ügyészségnél tettek, ehhez haladék nélkül átteendő. I. A magánindítványra 1. a Btk. 110. és köv. §-ait. A magán­indítványra, mint a nyomozás elrendelésének, a vádemelésnek és a bírói eljárás megindításának feltételére 1. a 3. §-t. Alakszerűségek. 1. A magánindítvány, ha egyéb alakszerűséghez kötve nincs is, csak a 89. §. 2. bekezdésében elősorolt hatóságoknál és közegeknél adható be, vagy mondható jegyzőkönyvbe, aminek helyes értelme csak az lehet, hogy az csak írásbeli beadvány, vagy hivatalos jegyzőkönyv felvétele útján érvényesíthető. A magánindítvány visszavonása ugyanazon módon történhetik, mint annak bejelentése. (K. 6943/1910. B. IV. 194. Bj. LXI. 228. o.) 2. Az a feljelentés, amelyben a sértett a sérelmére elkövetett bűncselekmény megtorlását szorgalmazza, akkor is joghatályos magánindítvány, ha a tettest névleg meg nem nevezi. (K. 7572/1927. B. XXIII. 6. Bj. LXXXJ. 66. o.) 3. Hatályos az a magánindítvány, amelyet a jogosult művészi neve alatt tett. A Bp. 90. §-a módot nyújt arra, hogy a jogosult a fellebbviteli eljárás során pótolja magánindítványát születési nevé­nek bejelentésével. (K. 2015/1938. J. H. XII. 804.) 8*

Next

/
Thumbnails
Contents