Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

Mt. 1765—1766. §§. Hagyaték. 11 koztatott, akinek a nevére a betétkönyv kiállítva lön; és így az a tény, hogy a takarékpénztári könyvek az örökhagyó ingó értékei között találtattak, egymagában megállapítja az illető betéteknek hagyatékhoz tartozó voltát. Tényvázlat: Az 1905. évi július hó 11.-ik napján M.-on végrendelet hátrahagyása mellett elhalt I. Pál után hátramaradt javak közt a leltározott vagyontárgyakon kívül még tetemes öszszegröl szóló többrendbeli takarékpénztári betétkönyvecske találtatott. Már pedig: a I. Klementina nevére kiállított együttesen 10.100 forintról szóló 4 drb., a I. Kamilla nevére kiállított együttesen 9546 frtról szóló 5 drb., az I. Izabella nevére kiállított együttvéve 11.144 frtról szóló 7 drb. betétkönyvecske. Ezeket a betéti könyvecskéket az örökhagyó halála után annak gyermekei: I. Klementina, I. Kamilla és I. Izabella vették birtokukba és pedig kiki azt, amely az ő nevére szólott. Utóbbi azonban I. Klementina a Kamilla és Izabella testvérei ellen keresetet indított annak megállapítása iránt, hogy a szóbanforgó takarékpénztári könyvecskékbe foglalt készpénzbetét szintén az örökhagyó I. Pál hagyatékához tartozik és hogy az örökösödési rendet erre a vagyonra is a hátrahagyott végrendelet és fiókvégrendelet szabályozza. Az elsöbiróság a keresetnek annyiban, amennyiben felperes a takarékpénztári betétkönyvecskékre elhelyezett értékeknek a hagyatékhoz tartozó voltának megállapítását kérte, helyt adott s ítéletét e részben a következőkép indokolta: Az alperesek idevonatkozó védekezését illetően igaz ugyan, hogy nyomós okok szólnak amellett, hogy az örökhagyónak szándéka oda irányult, miként az általa elhelyezett ezen betétek gyermekeit az ő ajándéka címén tulajdonilag illessék meg, még pedig mindenik gyermeket a szerint, amint a betétről szóló könyvecske az ő nevére van kiállítva, s ugyanazért az örökhagyó a leányai nevére elhelyezett betéteket a hagyatékba tartozó értékeknek tekinteni nem akarván, végrendeletének a felperesre és I.-ső r. alperesre kedvezményt tartalmazó rendelkezését ez értékekre vonatkoztatni nem akarta. így e mellett szól azon körülmény, hogy az örökhagyó két férjnél levő leánya s részben harmadik leánya részére az ezek nevére kiállított betéti könyvecskékre még a végrendelkezés előtt elhelyezett tetemes öszszegeket a végrendeletben vagyonként fel nem említi, jóllehet azokról kétségtelen tudomása volt; továbbá és főleg azon körülmény, hogy a II.-od r. alperes részére több új betéti könyvecskére a végrendelet alkotása után helyezett el szintén tetemes összegeket, amit aligha cselekedett volna meg, ha ezen értékeket nem elmebeteg leányának ^zánta, hanem azt akarta volna, hogy ez értékek a végrendelet intézkedése értelmében férjnél levő két leányát illessly m«iTjAg<mban mindezek dacára az alperesileg vitatott azon :ly szerint örökhagyó