Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

Mt. 1795—1811. §§. Agi öröklés. 119 Szerzeményt az az értéktöbblet tesz, amely az ági vagyon értékét és a hagyatéki terheket meghaladja; következésképpen a hagyatékhoz tartozó vagyonból először az ági vagyon egészítendő ki, csak ami ennek kiegészítése után fenmarad, az képez szerzeményi vagyont. (1899. nov. 28. 2184.). Azonos: (3567/1887. és 6544/1907.) Alp. az oldalági örökösökkel szemben hitvestársi örökösödés címén leszármazók nélkül elhalt férjének csupán szerzeményi javaira tarthat jogszerűen igényt, szerzeménynek pedig csupán az örökölt vagyon értékét túlhaladó érték lévén tekintendő, a netalán elidegenített, esetleg a házasság megkötése előtt elköltött öröklött vagyon, az utóbb, esetleg a házasság tartama alatt szerzett vagyonból kipótlandó. (1898. dec. 29.) Szerzeményt csak az a vagyonérték képez, ami az ági vagyon pótlási és a hagyatéki terhek levonása után fenmarad. önként következik ebből, hogy a temetési költség, mint hagyatéki teher, elsősorban a szerzeményi vagyont terheli. (1905. máj. 16. 4903/904.) Hogy a hagyatékhoz tartozó valamely vagyon áginak legyen tekintendő, nem szükséges, hogy az tényleg öröklött legyen, mert a szerzett vagyon az elidegenített vagyon értéke erejéig ezt helyettesíti és az öröklött vagyon értékének helyreállításáig szerzemény nincsen. (1899. jan. 10. 4543/98.) Az id. törv. szab. 10. §-a értelmében szerzeménynek csak az a vagyonérték tekinthető, mely az ági vagyon értékét túlhaladja, az a körülmény tehát, hogy örökhagyó a néhai nagyapja: M. Ádámtól reáhárult örökséget még életében eladta, az ági örökösödés érvényesítésének nem áll útjában akkor, ha örökhagyó szerzett más oly vagyont, melyből a reá szállott ági öröklés értéke pótolható. Nem helyes az alsóbírásági ítéleteknek az a kiindulási pontja, hogy ajándékozás esetében ági vagyonról csak akkor lehetne szó, ha a kapott érték az ajándékozottnak osztályrészébe beszámítandó, mert az id. törvk. szab. 10. §-a szerint leszármazók hiányában az apa és anya hivatvák öröklésre, mindenik azon érték erejéig, mely az örökhagyóra tőlük vagy águktól akár végrendelet folytán, akár anélkül hárult. Az ági öröklés alapja tehát a vér- és jogközöspégen kívül egyedül a visszteher nélküli hárulás, mely utóbbi fen forog akkor is, ha a visszteher nélkül az örökhagyóra hárult érték neki beszámítható nem lett volna. (1902. jan. 28. 3838/ 1901.) Minthogy szerzeményt csak az a vagyontöbblet képez, ami az ági vagyon értékét meghaladja s az ági örökség megállapításánál nem az ági vagyonnak az örökség megnyíltakor való természetben meglétele, hanem az az irányadó, hogy mily értékű vagyon háramlott az örökhagyóra, az oldalrokonokkal közös törzsről és ha ez a vagyon az örökség megnyíltakor az