Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

118 Mt. 1795—1811. §§. Ági öröklés. is kifejezésre jut, de ennél régebbi forráson: az 1723: XLIX.. t.-c.-en (1. alább) alapszik; 3. a hagyaték szerzeményi jellege mellett szól a vélelemr vagyis az ági örökösre hárul a bizonyítás terhe a törvényes örökössel szemben. V. ö. a Mt. 1802. §-ával is, mely szerint az ági vagyont a hagyatéki tartozások levonása után fennmaradó — tiszta — hagyatékból kell kiadni. L. az 1802. és 1805. §-oknál közölt határozatokat is. /. Az ági öröklés singularis successio. Szerzeménynek csak az ősi vagyon értékét meghaladó vagyonérték lévén tekintendő, olyan esetben, midőn valamely hagyatékban az általános (universalis) öröklés mellett ági, mint különös (singularis) öröklésnek is van helye, az előbbinek tárgyát a hagyaték értékének csak az a része képezi, mely utóbbinak kielégíttetése után fennmaradt, minek az, hogy a szerzeményi vagyonból az ági (ősi) vagyon értéke helyrepótlandó, jogszerű következménye. (1892. nov. 16. 10.049/91.) 2. Redintegráció. 1723: XLIX. t.-c, „mely javak értendők saját szerzeményeknek, melyekről mindenki szabadon rendelkezhetik?" Alaposnak tartja ő legszentségesebb felsége, hogy akármiféle ősi javaknak és birtokjogoknak az elidegenítőit s más javaknak szerzőit, annyiban amennyiben az ősieket elidegenítették, addig, amíg az ilyen elidegenítetteket ki nem egészítik, más javak szerzőinek mondani ne lehessen, ezért rendelik: /. §. Hogy az ily ügynek előrebocsátott bírói megvizsgálása vagy eldöntése mellett csak azokat tekintsék szerzeményeknek, s az 1715. évi 26-ik t.-c. szerint is szabad rendelkezés alá esőknek, melyeket valaki vagy az ősi birtokok jövedelmeiből, vagy másképen saját erejével és szorgalmával (az ősi atyaiak vagy anyaiak elidegenítésének esetén kívül) szerez s keres. A dolog természetéből folyik, de az 1723: XLIX. t.-c. világos rendeletéből is kitűnik, hogy csak azt lehet szerzeménynek tekinteni, ami az adósságok kifizetése és az ösjavak kiegészítése után fenmarad. (1889. márc. 1. 41. sz. teljes ülési határozat.)