Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

Mt. 1786—1787. §§. Törvényes öröklés. 55 Több törzsben szereplő többszörös rokon öröklése. 1786. §. Aki az örökhagyónak többszörösen rokona és törzsönkinti öröklés esetében több törzsben foglal helyet, mindegyikben megkapja a reá eső részt. Az egyes törzsekben kijáró részek külön részeknek számítanak. Megegyezik a mai joggal. Az ági öröklésre is áll. A második mondatnak különösen a 2065. §. szempontjából van gyakorlati jelentősége, mely szerint mindegyik ilyen örökrész külön fogadható el vagy utasítható vissza. Törvényes örökösi növedékrész önállósága. 1787. §. Az a rész, amellyel valamelyik törvényes örökös öröksége más törvényes örökös kiesése következtében növekszik, külön örökrésznek számít mind a hagyományok és a meghagyások tekintetében, amelyek az örökös eredeti örökségét vagy a kieső örökös örökségét terhelik, mind az osztályrabocsátás kötelezettsége tekintetében. Ez a szabály megfelelően áll az ági öröklésre is. Uj szabály, mely azonban fennálló jogunk szellemével teljes összhangban van, abból le is vezethető. ,,Ez a §. az ú. n. törvényes örökösi növedékjogról szól, s a növedékrész önállóságának elvét mondja ki az örökrész terhei, valamint az osztályrabocsátás szempontjából. Ha az örökhagyó akár a törvényes örököst, akinek örökrésze ily módon megnagyobbodott, akár a kieső örököst más-más hagyományokkal és meghagyásokkal terhelte: fel kell tenni, hogy e terheket a másik örökrészre kiterjeszteni nem akarta. Ugyanez áll. ha a kieső örököst osztályrabocsátás kötelezettsége terhelte, mely a Mt. 2144. §-a szerint a helyébe lépő ivadéktársra hárul át: az osztály egyenlőségének elvét sértené, ha a törvényes örökös a maga eredeti örökségének csökkentését tartoznék tűrni a kieső örökös osztályrabocsátási terhe okából. Ámde a jelen 1787. §. tovább megy s azt is kimondja, hogy az örökös viszont növedékrésze csökkentését sem köteles tűrni a saját eredeti osztályrabocsátási terhe alapján. A Mt. e részben abból indul ki, hogy olyankor, amikor az örökhagyó egyik ivadékát túladományban részesíti (Mt, 2149. §.), ezzel őt csak saját egyéni öröklési várományára nézve akarta kielégíteni, de nem akarta tőle elvonni (vagyis az adomány feleslegével megterhelni) azt a részt, amely váromá-