Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

70 Mt. 1788. §. Törvénytelen gyermek öröklése. 8. §-aiban használt ezen kifejezések alatt „leszármazó örökösök", „leszármazó egyenes örökösök" csakis azokat kell érteni, kik a 9. §. szerint törvényes öröklésre jogosultak, mert örökös fogalma alá csak öröklésre hívatott foglalható, mely kifejezés nem a vérségi kapcsot, hanem az örökösi minőséget jelenti. Az ideiglenes törvénykezési szabályokban egyetlen oly rendelkezés sem található, melyre bármely tág törvénymagyarázattal a törvénytelen gyermekek törvényes öröklési igénye alapítható volna. Öröklési igény pedig csak tételes jogszabályra (törvény vagy szokásjog) alapítható, de sohasem törvényes tilalom hiányára. Törvénykezési gyakorlatunk azonban régen elhagyta hazai jogunknak a törvénytelen gyermekekre vonatkozó ezt a merev álláspontját, mely sem a közfelfogással, sem a társadalom jogérzetével nem volt többé összeegyeztethető. A szokásjog volt az az egyedüli jogforrás, amelyre támaszkodott, vagyis az a jogforrás, mely a nép általános jogi meggyőződésének jogalkotó erejében a korszellemnek a jogszabályokat átalakító és fejlesztő hatásában közvetlenül nyilvánul. Régi hazai jogunknak nagy része a „meggyökerezett szokásra van alapítva". Hazánkban a nemzők öröklését is mint sok más törvényes igazságot, Werbőczy koráig csak a szokás, a megegyező közvélemény éltette. (Frank I. 515. 1.) Werbőczyben magában is találunk hivatkozást a régi szokásnak, mint jognak újabb szokás általi megváltoztatására. így az I., 111. c. 2., 3., 4. §-aiban. Midőn tehát a törvénykezési gyakorlat eltért az ideiglenes törvénykezési szabályoknak a törvénytelen gyermekek öröklési jogára vonatkozó álláspontjától, mely a törvénytelen gyermeket anyja után, valamint az utóbbit a törvénytelen gyermek után a törvényes öröklésből kizárja; midőn a törvénytelen gyermeknek, ha a törvényes gyermekkel nem versenyez, törvényes öröklési jogát és viszont az anyáét a törvénytelen gyermek után elismeri, csak a hazánkban századok óta követett jogalkotás útján haladt, elfogadta Ítélkezésének zsinórmértékéül a fejlődés nyomán alakult azt az emberségesebb és engesztelékenyebb irányú közfelfogást, mely a törvénytelen gyermekeket jogi tekintetben a törvényesekkel egyenlő elbánásban kívánja részesíteni. Tehette ezt az országbírói értekezlet idevonatkozó rendelkezéseivel szemben annál is inkább, mert reá magának az országgyűlés mindkét házának ama határozataiban talált útmutatást, melyek szerint „az országbírói értekezlet munkálata mind a bírónak, mind a feleknek mint ideiglenes kisegítő és eligazító módszerül szolgálható" lett ajánlva. (Képviselőház 1861. június 22-én, Főrendiház 1861. jú-