Fabinyi Tihamér (szerk.): A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata. 1911:I. t.-c., 1912:LIV. t.-c., 1925:VIII. t.-c. és 1930:XXXIV. t.-c. II. kötet. (Budapest, 1931)

52 Fizetési meghagyásos eljárás. A meghagyás kibocsátása. 592. §. Ha a kérelem teljesítése akadályba nem ütkö­zik, a bíróság fizetési meghagyást bocsát ki, amely fel­iratában ilyennek nevezendő és magában foglalja: 1. a név, állás vagy foglalkozás és lakhely szerint megjelölendő adóshoz intézett azt a meghagyást, hogy a hasonló módon megjelölt hitelező követelését — mely utóbbinak alapja is megjelölendő — járulékaival, ideértve a szám szerint megállapított költséget is, a meghagyás kézbesítésétől számítandó tizenöt nap alatt végrehajtás terhével elégítse ki; 2. az adóshoz intézett azt a figyelmeztetést, hogy a fizetési meghagyást, ha a követelést alaptalannak tartja, fellebbvitel kizárásával, csak a fizetési meghagyást ki­bocsátó járásbíróságnál szóval vagy írásban előterjeszthető ellentmondással támadhatja meg, amelyet azonban indo­kolnia nem kell; 3. azt a figyelmeztetést, hogy ha az adós az ellent­mondást a fizetési meghagyás kézbesítésétől számítandó tizenöt nap alatt elő nem terjeszti, ez a határidő után be­adott ellentmondás a végrehajtás elrendelését és fogana­tosítását meg nem akadályozza. Ha a követelés nem készpénzre irányul: a fizetési meg­hagyásban különösen megemlítendő, hogy az adós kötele­zettségét annak a pénzösszegnek a fizetésével is teljesít­heti, melyet a hitelező a követelt dolog vagy értékpapiros helyett elfogadni késznek nyilatkozott. 593. §. A hitelezőnek ugyanazon adós elleni több köve­telése iránt egy fizetési meghagyás bocsátható ki, de abban minden egyes követelés járulékaival tételenkint külön sorolandó fel. Ha a hitelező a követeléseket az 590. §. utolsóelőtti bekezdése szerint egy kérelembe foglalta: a költség az egyes követelések összege után külön állapí­tandó meg. Több adós ellen egy fizetési meghagyás csak abban az esetben bocsátható ki, ha a követelés az adósokat közösen terheli. Ebben az esetben a fizetési meghagyásban ki kell

Next

/
Thumbnails
Contents